Közeleg a Gamushara

A Gamushara címet viseli a Yamato együttes negyedik magyarországi turnéja. A Yamato a japán tradicionális taiko-dobolás egyik legerőteljesebb képviselője. Új műsoruk a japán zene energiáinak évezredes titkát tárja fel. VIDEÓVAL

A Yamato taiko-dobcsoport 1993-ban alakult a Nara-tartomány béli Asukában, amelynek hagyományos neve Yamato. A Yamato helységnév igen ismert Japánban, hiszen Asukát, vagy Yamatót tartják a japán kultúra egykori központjának, bölcsőjének.
Masa Ogawa, a társulat művészeti vezetője négy fős rögtönzött csapattal lépett fel először egy kis japán helyi fesztiválon. Az előadást követően egy újságíró kérdésére nevezte először Yamatónak a csoportot. A Yamato név, amilyen közhelyes a japán kultúra mindennapjaiban, épp olyannyira fogalommá vált öt kontinens világzenei fesztiváljainak színpadain, több mint 2300 koncertet adtak már több mint 50 országban, és mindmáig évi 150-200 meghívásnak tesznek eleget. A társulat idővel 12 tagúra nőtt. A dobművészek fele nő.
A Gamushara jelentése: összpontosítás, koncentráció. Ám ennél jóval többre utal a kifejezés: a tökéletes önátadást érzékelteti, minden más kizárását az emberi figyelemből, minden érzelem és érzékszerv irányítását egyetlen cél megvalósítása érdekében. A gamushara állapotában az ember nem gondolkozik a jövőn, a körülmények minőségén, nem ítélkezik és nem mérlegel, csupán aláveti magát a célhoz vezető út folyamatának. Ez a tudatállapot Ázsia-szerte nagyon sok zenekultúrában ismert, főként Kínában és Indiában. Megköveteli az a fajta különleges kapcsolat, amely évezredek óta fűzi tanítványt a mesteréhez. De nem nehéz összefüggést találni a gamushara és a különböző keleti meditációs gyakorlatok tudatformáló hatása között sem.
A Yamato társulat fegyelmezett módon készül koncertjeire, így a jövő februári Gamusharára is. Egész életvitelük a gamushara jegyében telik, ami hasonlít ahhoz a fajta szerzetesi szigorhoz, amellyel egy shaolin-kolostor vagy egy hindu remete mindennapjai telnek. A csoport tagjai minden reggel 10 km-es futással kezdik a napot, majd súlyzós edzéssel telik a délelőtt legnagyobb része. Délután csoportosan gyakorolják a dobpergetést, majd este mindenki visszavonul, hogy egyénileg tökéletesítse a tudását. A napi létfenntartó szükségleteket - alvást, evést, tisztálkodást - leszámítva folyamatos edzéssel és hangszeres gyakorlással töltik az időt.
A különböző ütőhangszereknek meghatározó, kultikus szerep jutott a japán kultúra több területén, így a hagyományos No-színház és a különböző templomi rítusok során is. A modern taiko-dobolás a XX. század közepén alakult ki, amikor a különböző japán dob dobfajtákból egységes kamarazene szólamait alakította ki Oguchi Daihachi. A század végére akkora népszerűséget szerzett a műfaj, ami Japán-szerte több mint ötezer különböző zenekar megalakulását eredményezte, de világszerte, elsősorban Amerikában, Európában és Ausztráliában is számtalan amatőr és félprofesszionális zenekar létezik.