Mesterkurzus jazzbőgőssel

A Weimari Liszt-akadémiáról érkezik jazzbőgő professzor a Köztelek utcába.

Prof. Manfred Bründl

Az LFZE Jazz Tanszékén december 2-án, csütörtökön 14:30-16:00-ig a 19-es teremben Prof. Manfred Bründl, a weimari Liszt Zeneakadémia jazzbőgő és basszusgitár tanára tart zenekari műhelygakorlatot, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár a jazzbőgő főtárgy tanára, Csuhaj Barna Tibor.

Bründl mind bőgőn, mind basszusgitáron játszik, zeneszerzőként is tevékeny. A grazi jazztanszakon végzett 1985-ben, de klasszikus diplomát is szerzett. A Heinz Sauer Quartet, Walter Norris, Matthieu Michel, Wilson Oliveira, Bob Degen társaságában vette fel első lemezeit, Gabriele Haslerrel '89-ben duóalbumot is kiadott. 1989 óta tanít, először a Mainzi Egyetemen kapott állást. A Goethe Intézet szervezésében több távoli földrészt is bejárt válogatott zenekarokkal. Megkapta Frankfurt város jazzdíját, és '96 óta tanít a weimari jazz tanszéken - '97 és 2005 között vezette az intézményt. Silent Bass néven alapított néhány éve zenekart. Pályája során fellépett Albert Mangelsdorff, Charlie Mariano, Barry Altschul, Herb Ellis, Craig Harris, Bob Brookmeyer, Phil Wilson, Norma Winstone, Terumasa Hino, Leo Wright, Zach Danziger, Wayne Krantz, Aldo Romano, Francoise Jeanneau, Harry Pepl, Till Brönner, Ack van Rooyen, Fritz Pauer, Christof Lauer, T. M. Stevens, Matthias Schubert, Bill Elgart, Jo Nay, Simon Nabatov, Janusz Stefanksi, Stefan Bauer, Ingrid Schmithüsen, Michinori Bunya, Hugo Read, Herb Geller és mások oldalán.

Az alábbi videón Bründl egy korábbi - igaz hosszabb - mesterkurzusának (Salerno, 2009) zárókoncertjét láthatják, melyen ő is bőgőzik.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)