Elsöprő

Bátorfi Andrea legfrissebb fotó-grafikai installációja és animációs filmje a Budapesti Építészeti Központban, a Magyar Fotográfusok Háza együttműködésével kerül bemutatásra.

2010 nyarán a Millenáris Fogadó épületének padlásán majd' kétszáz négyzetméteren felépített, Táguló című installációjában kilépett a kétdimenziós állókép műfaji keretéből: háromdimenziós light boxok és animációs filmje révén a látogatót egy komplex élményt nyújtó, a hétköznapi érzékelésen túli valóságra kaput nyitó utazásra invitálta. A kiállítás sikerének köszönhetően a Táguló című sorozat és animációs film 2011-ben egy nemzetközi turnéra indult, bemutatkozva Milánóban, Barcelonában, Londonban, Pekingben és Tokióban.

Bátorfi Andrea: Nr 10. (Elsöprő - FUGA)

A FUGÁ-ban bemutatandó projektjében a művész folytatja a Tágulóban megkezdett műfaji sokszínűséget, és legfrissebb fotó-grafikái mellett egy, az állóképeiből animált új filmmel is bemutatkozik. Sokszoros expozíciójú fényképekből álló sorozatait Magyarország vizes élőhelyein - a Kisbalatonnál és a vácrátóti arborétumban - készítette. E fotókon a mozgásban lévő víz felületén a természeti elemek egymásra rétegzett, áttetsző tükröződései az állandó átalakulás és a feloldódás érzetét keltik. Ebben a világban nincsenek szilárd formai kapaszkodók, a határaikat fokozatosan elveszítő struktúrák a bizonytalanság és az örök változás törvényeiről árulkodnak.

Videófilmje a Kedd Animációs Stúdióban készült (animátora Fekti Balázs) a változást elindító és véghez vivő erő mutatja meg magát, amely hatalmasan hömpölyög a látszat felszíne alatt. A filmhez komponált zene (Bolcsó Bálint műve) a természetben található vízhangok megmunkált rétegeinek és egy barokk zenei töredéknek a dinamikus egymásba olvadása nyomán bontakozik ki. A kiállítás záró eseményeként február 12-én este hattól Gergye Krisztián performanszát láthatja a közönség.

Bátorfi Andrea az utóbbi években hagyományosan installált fotó-grafikáit bemutatta többek között Finnországban (Porvoo, City Art Gallery, 2004), Litvániában (Kaunas, Fuji Film Gallery 2004), Londonban (Magyar Kulturális Intézet, 2008), Keszthelyen (Helikon Kastélymúzeum, 2008), Budapesten (Kolta Galéria, 2009), Miskolcon (Művészetek Háza, 2009) és Varsóban (Magyar Kulturális Intézet, 2010).

Bátorfi Andrea: Elsöprő
FUGA (Budapesti Építészeti Központ) - 2012. január 12. - február 12.
Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 11:00-19:00, illetve az aktuális rendezvényekhez igazodva

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia