Közel a művészethez

Ingyenesen látogatható szoborkiállítás nyílt a Városligeti Csónakázótavon.

A művészet és a közönség viszonyáról nem tegnap kezdtek vitatkozni a művészek és az esztéták, a művészet és a közönség közelebbi viszonyának kialakításának kérdése ehhez képest egy ötperces történet. Az elméleti vitának persze vannak gyakorlati vonatkozásai is, amit bárki észrevehet, aki az elmúlt években megfordult a magyar múzeumokban. Számtalan tárlatvezetési és múzeumpedagógiai program közül választhatnak az érdeklődők, néha már azt sem tudja az ember hova kapja a fejét. 

A Városligeti Csónakázótavon látható Art on Lake ‒ Művészet a tavon kiállítást pedig még egy lépést tett előre ezen az úton: hisz annál közelebb nem vihetjük a művészetet a közönséghez, mint hogy kirakjuk egy közterület közepére. Különösen érdekes ez a kezdeményezés annak tükrében, hogy a hároméves szervezőmunkát a Szépművészeti Múzeum vállalta magára, egy olyan intézmény, amely elvileg, a klasszikus művészet és az olajfestmények egyértelműen minőségi, de azért kicsit nagypapás otthona. Hogy ne ez legyen az intézményi image, annak megváltoztatása felé jó pár lépést tett az elmúlt években a Szépművészeti, a kortárs művészetek fele való ilyen nagy léptékű nyitás azonban az egyre jobban modernizálódó múzeum életében is nagy lépés, amely ki tudja hova vezet majd hosszútávon, egy biztos: izgalmas lesz figyelni a fejleményeket.

Idén nyáron viszont épp elég lesz ha a Városligeti tavat figyeljük, mert itt is épp elég látnivalóval és izgalommal találkozhatunk. Az elsőként szembeszökő csoda a felújított Műjégpálya épülete, ami annyi év omladozása után végre régi fényében pompázik, akárcsak a hozzátartozó parkos rész is, ahonnét akkor is kellemesen heverészve nézegethetjük a szobrokat, ha nincs nálunk pléd, köszönhetően a rögzített plasztik takaróknak. 

A másik, szintén nem közvetlenül a kiállításhoz tartozó örömforrás, hogy teljesen feltöltötték a tavat, így szabadon csónakázhatunk a híd alatt, ide és oda, fel és alant. Ehhez képest szinte extra ráadásnak tűnik, hogy az így keletkezett 35 ezer négyzetméternyi vízfelületen 25 kortárs művész munkáit láthatjuk, a csónakos lehetőségnek köszönhetően teljesen testközelből, sőt ha kedvünk van, akár meg is foghatjuk a kiállítási tárgyakat. A tárlat műfajából fakadóan persze masszív, időjárástűrő alkotásokról van szó, így nem csoda, hogy senki sem aggódik egy-két érintés láttán, mégis, a sok múzeumi pisszegés után, van az egészben valami felszabadító. 

Kérdés persze, hogy a látványon túl vajon a látogatók mennyire értékelik, látják meg a művek mögöttes rétegeit? Mimmo Roselli szinte geg számba menő Lehorgonyozva című munkája, amelyben mintegy kötelek rögzítik a földhöz a Vajdahunyad várat vagy Németh Ilona Úszó szigetek című úszó kertjei minden bizonnyal a könnyen közönség kedvenccé váló kategóriába tartoznak, de Kristof Kintera Paradise Now fémrács szarvasa is bárkiből egyértelmű asszociációkat vált ki, aki járt már tömegrendezvényen. Magdalena Abakanowicz óriás fémmadara egyszerűen impozáns látvány, akárcsak Anne és Patrick Poirier (Kis)berendezés a vízen című alkotása vagy Jaume Plensa Lélek XII című szobra, amely mintegy betűk által újragondolt Gondolkodó. Rejtettebb tartalmakat hordoz, mégis szintén megkapó Kicsiny Balázs visszatérő pepitája, míg El-Hassan Róza vesszőkből font szobra pedig a maga egyszerű érzékiségével ejti rabul a szemlélődőt. 

A kiállítás szeptember 4-ig tart nyitva, így ha valami különösen kedvünkre való, esetleg nem értettük, bőven nyílik rá alkalom, hogy újra megnézzük, akár csónakról, akár a fűről heverészve.