Honfoglalás kori leletek Pest megyében

Nem tűnt el nyomtalanul

Rácz Tibor Ákos és Füredi Ágnes, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága régészeinek vezetésével honfoglalás kori sírokat tártak fel a megye délkeleti részén - a honfoglalás korebeli kiállítás október 17-én nyílt meg a Szentendrei Képtárban.

A legkiemelkedőbb leletanyag a harmadik sírból került elő: az eltemetett férfi előkelő rangjára aranyozott ezüst veretes díszöve és tarsolyának fedőlemeze utalt. A hiteles körülmények között, szakemberek által feltárt tarsolylemez országosan is kiemelkedő jelentőségű leletnek tekinthető. A Kárpát-medence területén mindezidáig alig két tucat hasonló tárgy ismert, ezeknek töredéke származik megfelelően dokumentált ásatásból. A klasszikus honfoglalás kori motívumkinccsel díszített lemez kompozíciója egyedi, kidolgozása magas színvonalat képvisel. Előkerülése a régió korabeli, eddig kevésbé felismert jelentőségére világíthat rá.

Szentendrei Képtár: Nem tűnt el nyomtalanul - Tarsolylemez

A kiállítás elsősorban a 10. századi leletanyagról szeretne képet adni, nagyjából az államalapítás koráig bezárólag. A reprezentatív honfoglalás kori tárgyak és ékszerek mellett megjelennek az egyszerűbb, szegényesebbnek mondható temetők leletei, valamint a korszakhoz köthető településásatások anyagai is. A kiválasztott leletek segítségével a korszak lehető legtöbb tárgytípusát, jelenségét szeretné átfogóan bemutatni a kiállítás a látogatóknak. Nemcsak a tárgyak esztétikai élménye, de az egykori valóságban betöltött szerepük érzékeltetése is fontos momentuma a kiállításnak. A Dabas és Bugyi térségében előkerült újabb leletek - köztük a különleges és nagy jelentőséggel bíró tarsolylemez - pedig nem csupán a nagyközönség, de a szakma számára is új információkat nyújtó szenzációja lesz a tárlatnak, továbbá a tervek között szerepel egy sír "in situ" bemutatását is.

Az iskolás korosztály számára kifejezetten érdekes lehet a megye évtizedek óta első nagyszabású honfoglalás kori kiállítása.

Nem tűnt el nyomtalanul - Honfoglalás kori leletek Pest megyében
Szentendrei Képtár - 2011. október 17. - 2011. november 27.
Nyitva tartás: szerdától vasárnapig 10:00-18:00

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia