Nyárra hangol az ARTplacc

A tavaly augusztusban először megrendezett Kortárs Művészeti Napok, vagyis az ARTplacc (tehát nem a három c-vel futó őszi PLACCC) tizenöt fővárosi kortárs művészeti galériát költöztetett le Tihanyba, összehozva így egy sikeres fesztivált. 2012-ben augusztus 10. és 20. között újra lesz ARTplacc, a kampány pedig már január végén elindult: a Krisztina Palace-ban közös tárlatot rendeznek a tavaly résztvevő galériák.

"Sokszor hallottam Tordy Gézától, Bujtor Istvántól és más neves művészektől a sztorikat a nyolcvanas és kilencvenes évek pezsgő kulturális életéről. Arról, hogy Tihanyban mindig történt valami. Teltek az évek és az általunk szeretett félszigeten nem fejlődött semmi, sőt a balatoni települések versenyfutásában Tihany egyre gyengébb pozíciót foglalt el. Elhatároztuk, hogy ezen a helyzeten változtatunk." (Peleskey Ákos, az ARTplacc egyik alapítója)

ARTplacc logó (forrás: Facebook.com)

Tavaly a félsziget több pontján kiállítások várták a látogatókat. Szuvenírnek, gurulós bőröndbe zárható emléknek a kínai giccs és a népművészetinek álcázott turistakacatok mellé a valódi kultúra termékeit kínálja ez a fesztivál. Tavaly kiállítási helyszín volt például a Badacsonyi Pincegazdaság borospincéje vagy egy hatszáz négyzetméteres, ideiglenes Központi Kiállítótér Tihany legforgalmasabb részén. A Tihany felé vezető országút mellett a Hello Wood alkotótábor Csiga-installációja is lent volt.

ARTplacc 2011 (forrás: Facebook.com)

A kiállító galériák: acb Galéria, DOVIN Galéria, Erdész Galéria és Design, Faur Zsófi Galéria, Godot Galéria, INDA Galéria, kArton Galéria és Múzeum, Kisterem Galéria, MissionArt Galéria, Molnár Ani Galéria, MONO Galéria, Monolith Art Space, Neon Galéria, NextArt Galéria, Várfok Galéria, VILTIN Galéria.

Nyárra hangolva: ARTplaccos galériák közös tárlata
Krisztina Palace - 2012. január 25. - 2012. március 11.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia