Horváth Dániel kiállítása

Történetek jón és rosszon túl

Még november végéig lehet megnézni az Esterházy-díjas Horváth Dániel munkáit a NextArt Galériában. A kiállítást október 21-én Peer Krisztián költő nyitotta meg.

Horváth Dániel művészetében sajátos hangot és nyelvezetet teremtett, hogy a mindennapi életet, az arra utaló reflexiókat esszenciálisan beépítse alkotásaiba. Hatásos, de mégsem hivalkodó műveinek egyik állandó összetevője volt a személyesség, amelynek legutóbbi munkáiban új megjelenési formát ad. Technikai repertoárjának bővítésével még intenzívebben hagy nyomot saját képein: az olajfesték mellett továbbra is használ akrilfestéket és spray-t is. Emellett saját életének kellékeit ragasztja, illeszti fel a vászonra. A tárgyak expresszíven kötik össze a nézőt a művésszel, és újfent kibillentenek a szemlélődésből. Nem hagyják, hogy belevesszünk a képtérbe, emlékeztet rá, hogy ez "csak egy kép", nem pedig a valóság egy szelete.

A fiatal művész új periódust nyit festészetében. Nemrég tért haza Lisszabonból, a mediterrán ország lendülete, világlátása minden képén érezhető. Még inkább felszabadította az ecsetkezelését, az anyaghasználatát, a kifejezésmódját. Bátorságot adott neki, hogy kiabáljon és ne csak suttogjon. A festőiség felől a narrativitás irányába mozdul el úgy, hogy igazán egyik mellett sem teszi le a voksát, a kettő között egyensúlyoz. Témáival kapcsolódik előző kiállításaihoz, új technikák használata azonban minden eddiginél intenzívebbé teszi új képeit.

Horváth Dániel: Történetek jón és rosszon túl

A NextArt Galériában negyedik önálló kiállítását bemutató művésznek nemrég nyílt tárlata Visszatekintés címmel a Krisztina Palace-ban, nyáron az első alkalommal megrendezett tihanyi ARTplaccon is sikerrel szerepelt, és az FKSE éves kiállításán a Magyar Nemzeti Galériában is látható volt a Rengeteg című kiállításának több meghatározó darabja. Az Esterházy-, Essl-díjas és Derkovits ösztöndíjas festőművész novemberben Berlinben fog bemutatkozni a  Galerie Schuster meghívására a NextArt Profile csoportos kiállítás keretében.

"Új képeim az energiáról kell, hogy szóljanak. Egy munka, ha a jelenlét itatja át, magába szívja alkotója és környezete energiáját, és ez az energia vándorol tovább a néző felé. Több ez egy látvány, egy gondolat, egy hangulat visszaadásánál: közösséget teremt alkotó, kép és szemlélő között. Az új munkák ezért nem feltétlenül a hagyományos festőiség keretein belül fognak megszületni, nem akarok elzárkózni a tárgyi applikációtól, a montázs, kollázs, assamblage technikától."

Horváth Dániel: Történetek jón és rosszon túl
NextArt Galéria - 2011. október 21. - november 26.
Nyitva tartás: keddtől péntekig 12:00-18:00, szombaton 10:00-14:00

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia