Új Petőfi-kiállítás a PIM-ben

A "- Ki vagyok én? Nem mondom meg... - Petőfi választásai" című tárlat szerdán nyitotta meg kapuit a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A tárlat megálmodói a költő dilemmáit, szereplehetőségeit, kapcsolatrendszerét előtérbe állító Petőfi-képet próbáltak felrajzolni, hogy a látogatók ne a "patetikus kultusztárgyat", hanem az "üstökösszerűen ívelő pályát befutó, szerethető fiatalembert" ismerhessék meg - hangsúlyozta a megnyitón E. Csorba Csilla főigazgató, kiemelve, hogy az egykori állandó Petőfi-kiállítás helyére egy folyamatosan változó, a legújabb kutatások eredményeit felhasználó tárlat került. A kiállítás főleg azoknak a fiataloknak szól, akik "táblagépeken" ismerkednek a költő életművével - mutatott rá Réthelyi Miklós, a kultúráért is felelős tárca vezetője, akinek köszöntőszavait Schmidt Ágota miniszteri kabinetvezető olvasta fel. A miniszter üzenetében méltatta a kiállítás technikai újdonságait, például a digitális hologramot és az okostelefonra tölthető kiállításkalauzt.

Petőfi Sándor

A kiállítás tulajdonképpen azt a folyamatot mutatja be, melynek során a Petrovics Sándor nevű gyermekből az lett, akit egy szóval jellemezhetünk: Petőfi. Az NKA Felemelő század című sorozata keretében megnyíló kiállítás eddig ismeretlen kéziratokkal, képekkel, személyes tárgyakkal tesz kísérletet a sikeres, fiatal költő alakjának megrajzolására. Az életpálya izgalmas döntéshelyzeteit, tipikusságát és szabálytalanságait követhetjük nyomon a tárlaton: a szülői ambíciókat és elvárásokat, a kalandos tanulóéveket, a "kóbor" hivatásokat, a kiskatona, a vándorszínész hányattatásait, a házaséletre készülő fiatalember dilemmáit. A látogatók okostelefonra készített alkalmazást is tölthetnek le telefonjaikra, mely egyaránt tartalmaz hang és képi információt a tárlatról.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia