Erre mondtam korabban kedves vorosbegy, hogy mellerendezes vagy alarendezes.

Nezem az embereket, es felmerem, emlekeim segitsegevel, a korabban - Obama elott - legfrusztraltabbnak megismert nepesseg metakommunikaciojanak valtozasait.

Es nem hagy nyugodni, Bush masodik megvalasztasanak, botranyokkal es korrupcios vadakkal terhelt esete, majd az utan kovetkezo evek halmozodo gyulolete, amikor mar Busht kifigurazo kocsimatricak arasztottak el az utakat.

Nem lehet, hogy a Bozotot azert nem takaritotta el a mindent uralo media, hogy a nepesseg konnyebben lenyelje a Barackot szorostol-borostol? Mert nagy fellelegzes lett az teny.

Kösz. Cleo.

Voltaképp a kulcsfogalom, ami körül keringünk az, hogy mi az érték. Ehhez mérten értékes a mű, és ehhez képest mértékadó a befogadó ítélete. Egyúttal ez az a banánhéj, amin elcsúszik minden.

Érték a mesterségbeli tudás. Venném a bátorságot, hogy bizonyos mesterségbeli paraméterektől ne tekintsek el pl. a lírában. Aki a különlegesen szép adottságú nyelvünk zenéjét, lehetőségeit, szókincsének gazdagságát nem érzi, az pl. a szememben nem költő. Nem tolerálom, ha valaki korkövetelménynek állítja a semmilyen mesterségbeli értéket nem hordozó, összehányt mondatokból faragott szabadverset, és ezzel erkölcsileg jól jövedelmezően végigevickél az életen. Nem tolerálom, ha valaki a lírát prózaként akarja eladni nekem, hacsak az nem kifejezetten lírai próza (Zrínyí, Csoóri, Tamás Menyhért stb mesterei ennek az útnak). Nem tolerálom a lírainak szánt vers epikusságát (Illyés Gyulánál akadnak ilyenek). Nem tolerálom az érzelemmentességet, a rímes értekezéseket. Nem tolerálom a képszerűség, a metaforák, más költői eszközök hiányát. A mesterségbeli tudáson túl nem tolerálom az egyéniség, az egyéni gondolatok, saját megközelítések hiányát, vagy ezeknek a felületességét. Szerencsére elkényeztetett bennünket az irodalomtörténet. Ha voltak ilyen hatalmas egyéniségeink, mint Balassai, Csokonai stb. miért adnám alább. Inkább elolvasom őket újra, bőven van felefedeznivaló, minthogy büntessem magam.

Amikor megbíráltam a Kovalik-féle Serse-rendezést, minden voltam. Nem akarok senkit megbántani. Be lehet ülni úgy rá, mint egy lelkében gyerek, és önfeledten bámészkodni az autók, repülő, megannyi tarkaság közepette előadott zeneművön, történeten, messze elrugaszkodva attól, amit Handel erről gondolt. Tényleg milyen jó is, amikor fönt jön a belógatott, drágán konstruált repülő, benne az énekes, és előadja Handel egyik gonddal megírt áriáját.  Vagy bezümmög a színre jópofán az egyik drágán megkonstruált autó, majd a másik, az énekes kormányozza lefele a lejtőn, és kiszáll, dalra fakad.  Milyen koncepció része ez? Tesztelhetjük: változik valami a koncepcióban, ha ezeket például elhagyom? Nem. Tegyük fel, hogy sorra így tesztelem a hatáselemeket. Lesz-e olyan, ami elhagyhatatlan a koncepció szempontjából? Vagy úgy is feltehetjük a kérdést: a mű tartalmi, hangulati elemeit mi támasztja alá? Számomra drámaian rossz a végeredmény. Egy funkciótlan elemekkel túlzsúfolt, zajos, színpadi túlmozgással előadott, a zenemű elé furakodó rendezés.

Ezzel szemben nézzük meg pl. a Minkowski-féle Platée-előadást, ami rendezés, díszlet, jelmez, korreográfiai szempontjából nagy kedvencem. Természetesen semmi nincs öncélú hatáselemek nélkül. De ebben döntően világos funkcióját érzem a dolgoknak, ízléssel, szellemesen, látványosan alátámasztja a zeneművet (különösen a balettek koreográfiáját emelném ki, mint nagy művészi többletet).  De mondhatunk olyan puritán rendezést is, mint a Christie-féle Theodora. Modern rendezés, világosan végigível a koncepció, és alátámasztja és érvényesülni hagyja a művet. Úgy vélem, nem vagyok meggyőzhetetlen, de nehogy én szégyelljem magam, ha arra kísérlet se történik.

Kedves Vörösbegy, a tudományos élet sem sokkal szívderítőbb, mint a költőké, meg kell jegyezzem... Köszönöm az érdekes írást.

Kedves Cleo, ilyen nagy lábon élsz (portugál gálya)? A tajpán, hm, elég árulkodó lenne a hollétedre, ha eleve nem ismernéd az élővilág egészét :)

kedves vorosbegy

Osszefoglalasod peldaerteku.

kedves Zsoleny baratom, ismet angol billentyuzetrol...

Lehet, hogy en ertem a motivaciot, de a jelenseget 3 frappans es ropogos mondatban Te foglaltad ossze az elejetol a vegeig. Alapvetoen onzetlen, segitokesz es nagyon tolerans vagyok, de egy dolgot, talan romantikus etikai kodexek transzformalt csokevenyekent rezervaltam magamnak. A jogot a duhrohamra, ha hulyenek neznek. Ekkor csipek, mint egy portugal galya, vagy inkabb marok, mint egy tajpan. Azutan evek alatt, reszben a Fidelio reven is, ra kellett jonni, hogy azert utom ki olyan hatekonysaggal az ellenfelet, mert kesztyuimet gondosan telepakoltam joelore vaskoloncokkal. Ez pedig ram nezve szanalmas es lealacsonyito, hogy ilyen kisszeru figurakra (muveszekre?) pazarlom a tudatelottesem. Inkabb probalom megerteni oket.

Persze az, hogy nepotista mutyi kereteben, mindenkit kirekesztenek, es dongenek a mezesbodon korul, egy nagyon nehezen elfogadhato fejlemeny. Kulonosen, amikor az immar jollakott peldanyok a fuledre telepednek es oda zummogik, hogy SZABADVERSENY, SZABADVERSENY!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kedves Zsölény!

A közpénzből üzemeltetett közintézményeinknek (színház, múzeum, zenetermek stb.) és közpénzből támogatott alkotó tevékenységnek mindenekelőtt közművelődési célja van. A művészet alkot és alkosson is a jövőnek is, de az erre való hivatkozás nem foszthat meg tömegeket a közművelődésben való részvételtől. Ezt én sarokpontnak tekintem mint a kultúrához való hozzájutásban az esélykülönbséget csökkentő feltételt. Nem tudom, hogy kultúrpolitikának vagy minek kellene nevezni azt a szabályozórendszert, amely e téren rendet tart. E pillanatban ott tartunk, hogy minden átka mellett visszasírhatjuk azt a kulturális szintet, amit az Acélkorszak képviselt.

Teljes abszurd, hogy a "kerítésen" belüli költők verseiből összeállítják a Szép versek kötetet, akik egyébként a sajtóban feldicsérik egymást, de a kötet olvashatatlan, semmitmondó, lírának csapnivaló versek sora, a kerítésen kívülről pedig nem lehet bekerülni. Ez a minőség ellen hat. Ha felemlegeted, hogy de hisz ez maga az üresség, a tehetségtelenség, te vagy a maradi, a meg nem értője költészetnek, tehetségnek. Magyarán nem támaszthatsz szellemi, esztétikai, mesterségbeli követelményeket.

Teljes képtelenség az is, hogy ha színpadi rendezések sorára azt vagy kénytelen mondani, hogy művészi funkció nélküli eszközök tűzijátéka, hogy az eszközök sziporkája a koncepció hiányának takargatására szolgál, te vagy a hozzá nem értő, és rögvest véd és dacszövetség alakul a legsilányabb produktumok körül is.

Ma művészinek mondott produktum - a film kivételével, ahol a mozi nézőszáma beszél - nem bukik meg.

Ebben a légkörben talaját vesztette a kritika, le is mondott arról, hogy szakmailag kompetens észrevételeket tegyen, már nem is követelmény, jószerével ilyenre felkészült emberek nincsenek is.

Ma nem él meg a feltálalt művészetben az, aki le mer verni értékalapon cövekeket, miközben csillogó tűzijáték kábítja a szomszéd ajtó mögött az embereket.

A kortárs művészettől azt várom, hogy művészi értékéről, tisztességéről próbáljon meggyőzni. Egyrészt ahogy megjelenik, de azt sem helytelenítem, ha az alkotó próbál meggyőzni arról, hogy életképes, tisztességes koncepciója van. Ha egyik téren sem jár sikerrel, akkor, ami engem illet, a fióknak dolgozott. És ugyanezt a széles publikumnak is joga van kifejezésre juttatni.

Kedves Cleo, nagyon jó és biztató...

Valóban efféle játszódhat le bennük legbelül, de én a megfejtési-feltárási folyamat legeslegkezdetén állok, és csak ott tartok, hogy lássam, azok, akik másokat parasztnak stb. beállítva jajonganak/ üvöltöznek/ rettegnek/ rettegtetnek stb., a legkevésbé sem veszik észre, hogy ugyanazt művelik, amivel ellenfelüket vádolják, és ha valaki erre csak a legeslegtávolabbról reáirányítja t. figyelmüket, azt azonnal az ellenség fizetett ügynökeként aposztrofálják. És ha az evidenciák már egy bölcsődés számára is kikerülhetetlenek, kijelentik, hogy hja kérem, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Mindezt úgy, hogy saját magukat az erkölcs/ igazság/ demokrácia/ humánum/ humor nagyágyúinak gondolják, és tébolyítóan őszintén.

Kedves Zsölény

Azt hiszem el kellene gondolkodnod egy kulcsfontosságú momentumon. Ezeket az alkotásokat mind a létbizonytalanság szűlte, ami mély hitvágyat tükröz. Ezekben a művekben a "Legyek ura" infantilis erőszakossága, a parasztfelkelések során megfigyelhető átcsapás rettegésből vak pusztításba látható. Ezek a hatalmas csoportok (több millió emberől van szó) a félelem koponyán belülről lüktető mondatait - hogy talán mégis Neki van igaza - saját és mások indukált hangos üvöltésével nyomják el. Ez számomra inkább fennséges próbálkozása az emberi elmének és sajnálatot vált ki.

Mondjátok, ti hogy vagytok ezzel a kinek mit szabad-játékkal?

Végtelenül elinflálódott és elinfantilizálódott a kultúra, ha ma már minden esemény akörül forog, ezt vagy azt megtenni üdvözítő és kívánatos polgárpukkasztás, ilyenként nemes hagyománytisztelet és művészetpártolás volt, fricska az avittas nózikra, AVAGY alantas kódolás, nyílt támadás, X.Y. által támogatott, tűrt, palackbólkiengedett mucsaitás.

Kérem, legyen már elég. Ha már művészetet nem tud felmutatni az ember, akkor ne pótolja juvenilis toporzékolással.