A ma 186 éve született Zichy Mihály is kedvelte a témát, így az ő művei is szerepelnek ezen a temtikus oldalon. Ide azért egy inkább a zenéhez kapcsolódó művét emelem be:

Faust végórája /1870, Vegyes technika, papír, 1095 x 1205 mm/

Illusztrációként érdemes meghallgatni Wagner Faust-dalait /op. 5/. Mind a 7 elérhető INNEN.

Klimt erotikus rajzaiból néhány pedig a Szépművészeti Múzeum Klimt és bécsi szecesszió kezdetei kiállításon látható.

Kellően finom a felvezetés a Rops-grafikákhoz :-)                                                    Továbbiak is

A Hajóroncsok címlapja Ropstól /1866/

És az előbbi kötet egyik versén alapuló Samij Datta-mű:

Lesbos; Először A romlás virágaiban jelent meg, de 5 másik verssel együtt egy ideig nem jelenhetett meg a kötetben Franciaországban. A brüsszeli Hajóroncsokba további 17 vers került.

Egy másik kihagyásra ítélt Baudelaire-vers:

                                     Les Bijoux

La très chère était nue, et, connaissant mon coeur,

Elle n'avait gardé que ses bijoux sonores,

Dont le riche attirail lui donnait l'air vainqueur

Qu'ont dans leurs jours heureux les esclaves des Mores.

Quand il jette en dansant son bruit vif et moqueur,

Ce monde rayonnant de métal et de pierre

Me ravit en extase, et j'aime à la fureur

Les choses où le son se mêle à la lumière.

Elle était donc couchée et se laissait aimer,

Et du haut du divan elle souriait d'aise

À mon amour profond et doux comme la mer,

Qui vers elle montait comme vers sa falaise.

Les yeux fixés sur moi, comme un tigre dompté,

D'un air vague et rêveur elle essayait des poses,

Et la candeur unie à la lubricité

Donnait un charme neuf à ses métamorphoses;

Et son bras et sa jambe, et sa cuisse et ses reins,

Polis comme de l'huile, onduleux comme un cygne,

Passaient devant mes yeux clairvoyants et sereins;

Et son ventre et ses seins, ces grappes de ma vigne,

S'avançaient, plus câlins que les Anges du mal,

Pour troubler le repos où mon âme était mise,

Et pour la déranger du rocher de cristal

Où, calme et solitaire, elle s'était assise.

Je croyais voir unis par un nouveau dessin

Les hanches de l'Antiope au buste d'un imberbe,

Tant sa taille faisait ressortir son bassin.

Sur ce teint fauve et brun, le fard était superbe!

— Et la lampe s'étant résignée à mourir,

Comme le foyer seul illuminait la chambre

Chaque fois qu'il poussait un flamboyant soupir,

Il inondait de sang cette peau couleur d'ambre!

                          AZ ÉKSZEREK

A kedves meztelen volt s értve vágyamat,

csak zengő ékszerek kincseit hagyta testén:

dús dísz, mely oly sötét és gőgös lángot ad,

mint mór rabok husa keleti kéjek estjén.

Ha táncban azt vigan csörgetve, incseleg,

mámorba ringat e dús kővel, drága fémmel

sugárzó lángvilág: mert mindent kedvelek,

ahol a csendülés keveredik a fénnyel.

Így, meztelen, hevert, s szeretteté magát;

párnáról boldogan nevetett le a nyilt ajk

vágyamra, mint a mély tengerre síma gát,

s úgy verte vágyam őt, mint csöndes ár a szirtaljt.

Tűzszeme rám tapadt, mint szelid tigrisé;

lágy pózokat talált, mint erdőn lankatag vad,

hol szűziség vegyült a bujaság közé

s különös ízt adott minden új mozdulatnak.

S az ágyék és a comb, s a karok és a láb

mint dús olaj, csuszott, mint lanyha hattyu, rezgett

szemembe, mely mohón suhant rajtuk tovább;

s hasa és keblei, szőllőmben szent gerezdek,

úgy szökkentek elő, mint gonosz angyalok,

hogy felrázzák vadul szegény szivem nyugalmát,

és üvegszirtjein a halk gondolatot,

hol bölcs magányban ül, kegyetlen megzavarják.

Óh, csoda rajz! Talán egy serdülő fiú

válla lehet ilyen Antiopé csipőjén.

A derék karcsú, a medence domború,

s a festék kéjesen derengett barna bőrén.

A lámpa haldokolt s fénye homályba halt

s már nem világitott más, csak a kályha lángja:

ahányszor felvetett egy lobogó sohajt,

vérrel öntötte e langy húst, mely csupa ámbra.

/Babits Mihály fordítása/