Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Háromszor...?
Kicsit furcsán érthetetlen ez a fórummotor. Miért ment kétszer...?
Kimaradt: "Adolf Hitler Németországban betiltja..."
Többféle művészet, és többféle irányzat, ahogy írod.
A deklarált művészetfelfogás még nem jelent elzárkózást a stílusban, sőt ugyanaz a korszellem lengi be a nagyjából egyidőben kibontakozó stílusokat.
Németországban betiltja a Bauhaus-t, sőt üldözi, mközben utasítást ad Ferdinand Porsche-nek, hogy tervezzen egy autót, ami négy embernek (két felnőtt, két gyermek), kézipoggyásznak ad helyet, és egy rovarra emlékeztet. Első a praktikum. Ebből lesz a későbbi VW Bogár, ami a mai napig az autógyártás ikonja, és kedvelt példája a Bauhaus-nak.
A Bauhaus kopár, geometrikus, funkcionális házai már szinte a szocreált előlegezik. A különbség a szocreál ítészek idealista homlokzatábrázolásaiban van, és a megvalósítás méltatlan minőségében, a felhasznált anyagokban.
Tágabban nézve a dolgot, még a MÜPA is belefér valahol, az is visszanyúlás a Bauhaus-hoz.
Szóval ne tévesszen meg az elnevezés, és a művészettörténeti besorolás, mert azok csak szemellenzővel értelmezhetőek. Ezért írtam, hogy inkább szocideálnak kellene hívni.

Nem " hibás definíció " a szocreál ( szocialista realizmus. ) és nincs rokonságban a Bauhaus-zal.
Két különböző felfogás és törekvés. A szocreál a sztálinista diktatúra hatására jött létre Magyarországon 1948-tól kezdve, rákényszerítve az építészekre azt, hogy alkalmazzák a történeti korok elemeit és stílusjegyeit , amelyeknek eredménye képpen jött létre olyan abszurd alkotás, hogy egy transzformátor ház görög dór templomra emlékeztet műkő oszloprenddel, párkányokkal és timpanonnal. Ebben a korszakban épült Sztálinváros / ma Dunaujváros / mert itt fogalmazódott meg maradéktalanul az új szocreál településkoncepció, és itt található a szocreál alkotások jelentős része.
Bauhaus: nemzetközi művészcsoportjának ( 1919 -től kezdődően ) legfőbb törekvése az volt, hogy szakítson minden addig létező stílusirányzattal és az akadémizmussal, és egy teljesen új, minden "dekorációtól" mentes művészeti alkotást hozzon létre, elsősorban az építészetben.
A képzőművészek is szakmai légüres térben dolgozhattak a szocreál időszakában, rájuk kényszerítve a színtelenséget.Például: nonfiguratív ,vagy szürrealista alkotásokat nem hozhattak létre.
Az ötvenes évek emblemetikus alkotása a szocialista példaképnek tekinthető Derkovits Gyula és annak Dózsa György parasztfelkelését feldolgozó fametszet-sorozata volt.
A művészet nyitottá válása a szocreál után bontakozhatott ki, nemzetközi művésztelepek létesültek, megerősítve a képalkotás szabadságát.
Ennek köszönhetően világossá vált, hogy többféle művészet él egyidejűleg Magyarországon.
Helyretehetnénk már ezt a hibás definíciót. A "szocreál" valójában egy idealista stílusfelfogást tükröző, naiv művészeti elemeket tartalmazó visszacsökevényesedett "művészeti" irányzat volt, ami rokon a Bauhaus-szal. Építészete annyiban különbözött tőle, hogy ngyenge minőségű anyagokkal, és fércmegoldásokkal, de lényegileg azonos felfogással alkottak.