Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Éljen a hős asszony!
http://kerekagy.blog.hu/2012/05/15/kiugrott_az_anyosulesrol_es_megrugta_a_lassu_biciklist?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_05_15&utm_campaign=index
Egyikre sincs szükség!
A k5sögbringások keljenek át a Dunán vizibiciklivel! 
A margithídi jövő a kétszer három sávos bicikli út. Megfelelő BKV-lobbi hatására a villamos talán maradhat.
Gyalogosok 2013-tól lépésszámlálót kötelesek beszerezni. Az adó mértéke Budapesten ezer lépésenként egy bicikli kerék centírozásnak megfelelő összeg. A Margithíd öngyilkossági szándékkal csak a gyalogosadó hiánytalan befizetéséről szóló igazolással vehető igénybe. / parsi figyelmébe! /
A bringások egyesek által posztulált köcsög voltát nem érintve, azért felmerül a kérdés: miért van szükség pl. a Margit-hídon a járdán és az úttesten egyaránt biciklisávra?
A k5sögbringás Brévnek, ha olvasná:
http://bikegirls.blog.hu/2012/05/11/gyonyoru_bringak_es_gyonyoru_no?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_05_12&utm_campaign=index
Akkor ez most nem is bringás topik, hanem csali!(
)
Nem elég, hogy állandóan útban vannak, még részegen is akarnak a járdán cajgázni!
http://kerekagy.blog.hu/2012/05/11/rontja_az_uzletet_ha_nem_ihatnak_a_kerekparosok_1?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_05_11&utm_campaign=index
Egy igazi k5sögbribgás!
http://index.hu/tech/2012/05/11/178_decibellel_szol_a_leghangosabb_bicikliduda/
A velocipéd, ez maga korábanbizarrnak és veszélyesnek tartott találmány az 1860-as évek végén vált szexivé. Talán ez volt az első jármű a történelemben, amelyik ezt a rangot elérte.
http://timelord.blog.hu/2012/04/28/a_szexi_velociped?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_04_28&utm_campaign=index
Arról már régen lekéstél, van egy rakás:
http://www.rad-spannerei.de/hardo-wagner-raeder.php
http://www.fahrrad-schmiede-wagner.de/
http://www.tomsbikecorner.de/haendler/aschaffenburg-heiko-wagner-3209.htm
http://www.campingshopwagner.de/index.php/cat/c1624_Fahrradtraeger.html
Kereshetsz másik motivációt, akad egy pár.
Ha lefogyok, lehet, hogy én leszek az első wagneriánus k5tsögbringás, hehehe...
Ilyenek ezek a bicajosok!!!
Tudatmódosítók, a pilya, meg a ... nők, ahogy Parsi képe erre a bizonyíték.
Kétszáz ittas biciklis bukott le húsvétkor
http://index.hu/belfold/2012/04/10/husveti_hosszu_hetvege_rendorseg/
Látod miről maradunk le
A bringásnak megéri szenvedni - de sajnos csak az elsőnek.
Már a Móricz Zsigmond körtéren is lesz kerékpárkölcsönző, hehehe...
(mondjuk engem nem érint, mert az én súlyom alatt még úgyis összeroppan egy bicaj...)
Azért nem minden szoknyás veszélyeztetett, hehehe
Hát, sünjcsaje, fontold meg:
http://velvet.hu/szex/2012/04/07/a_kerekparozas_rosszat_tesz_a_puncinak/
Hát, csaje, amit írsz, azzal vhol egyetértek, hol meg nem, de igen hosszú lenne részletesen kifejteni, és igazából a lényeg, ennyi: eleve nem kellett volna felkérni, és jól tette, hogy lemondott. Most meg nem izmoznék a helyébe a bíróságon, mert abból sem fog jól kijönni.
Egy módon tudja visszanyerni a tartását, ha tényleg ír egy korrekt PhD-t. Elég, ha rite.