2012-ben várhatóan növekednek az NKA bevételei

Az NKA-ról szóló törvény január 1-jén hatályba lépő módosítása révén több mint 11 milliárd forint bevételre számíthat a szervezet.

Az Országgyűlés 2011. november 28-án 308 igen szavazattal, 11 nem ellenében és 40 tartózkodással fogadta el L. Simon László és Puskás Imre fideszes képviselők előterjesztését a jogszabály módosításáról. A kormánypárti képviselők mellett a Jobbik és az LMP frakció tagjai is támogatták a javaslatot, míg az MSZP politikusai tartózkodtak.

forint, pénz, money

A törvény módosítása értelmében az Alap bevételei tovább bővültek, így 2012. január 1-jétől az ötöslottó szerencsejáték játékadójának kilencven százalékából, a kulturális adó teljes összegéből, költségvetési támogatásból, a központi költségvetési előirányzatokból átvett pénzeszközökből, a jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és természetes személyek befizetéseiből, valamint a szerzői jogról szóló törvény módosítása alapján a közös jogkezelő szervezetektől származó befizetésekből származnak. A kulturális adó részleteit az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény tartalmazza. Az új adónem a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások után 25 százalékos befizetési kötelezettséget rögzít.  A jogszabály kimondja, hogy az Alap bevétele és év végi maradványa nem vonható el. 

Az ötöslottó játékadójából befolyt bevétel legfeljebb 25 százalékát a nemzeti erőforrás miniszter közvetlenül felhasználhatja. A tárgyévi miniszteri keret pontos mértékét a miniszter a tárgyévet megelőző év december 15-éig állapítja meg. L. Simon László, az NKA elnöke korábban elmondta: a törvénymódosítással lehetővé vált, hogy az Alap a jelenleginél jóval több forrást fordíthasson a magyar kultúra támogatására 2012-ben. Ha a várakozások beteljesülnek, az NKA jövőre több mint 11 milliárd forinttal gazdálkodhat, ez 4 milliárdos növekedést jelent a kormányváltás előtti időszakhoz képest. Idén a szervezet tervezett költségvetése mintegy 8,7 milliárd forint volt, ebből év elején egymilliárd, majd további 605 millió forintot zárolt a kormány.

A szellemi tulajdonra vonatkozó törvények módosítása révén a jövőben az NKA számára kell átadni a közös jogkezelő szervezetek - például az Artisjus, a Filmjus vagy a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége - jogdíjként ki nem fizetendő összegeit, amelyeket eddig szociális, illetve kulturális célra használtak fel. Ez a befolyó jogdíjak tíz százaléka, illetve a be nem azonosítható, fel nem lelhető személyeknek járó jogdíjak 25 százaléka lehet.  A módosítás szerint az összeget az NKA "az átvétel tárgyában kötött megállapodás és a jóváhagyott támogatási politika rendelkezései szerint" használja fel, vagyis a felhasználás pontos szabályozását később alakítják ki.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény 2012. január 1-jén, a miniszteri keretre vonatkozó rendelkezés a törvény kihirdetését követő napon lép hatályba.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia