A Budapesti Történeti Múzeumba olvad a Budapest Galéria

Az ellenzéki képviselők tiltakozása mellett hozta meg az összevonásról szóló döntést a Fővárosi Közgyűlés.

Budapest Galéria fővárosi történeti múzeumba olvasztásáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők az MSZP és az LMP képviselőinek ellenszavazatai mellett fogadták el Csomós Miklós (Fidesz-KDNP) kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes határozati javaslatát. A főváros egy tavaly decemberi határozatában már egyetértését fejezte ki a galéria Budapesti Történeti Múzeumba történő beolvasztásának koncepciójával. A Budapest Galéria a most elfogadott határozat értelmében a július 1-jén veszti el önállóságát, az elsősorban köztéri művészeti alkotások helyreállítására vonatkozó feladatait a jövőben az általános jogutódjaként működő történeti múzeum veszi át.

Budapest Galéria

Csomós Miklós a javaslat vitájában felszólalva hangsúlyozta: nem ez lesz az utolsó olyan összevonás, ahol hasonló feladatokat ellátó intézményeket olvasztanak egybe. Kaltenbach Jenő (LMP) ezzel szemben úgy vélekedett, az előterjesztés hamisan kelti azt a látszatot, hogy „két hasonló dolgot házasítanak össze", mivel a valóságban ez egyáltalán nincs így. Horváth Csaba az MSZP fővárosi frakcióvezetője ezt megelőzően azután érdeklődött a városvezetésnél, hogy nincs-e esetleg valami titkolt célja az összevonásnak.

Petőfi Csarnok front

Ugyanekkor döntés született a Petőfi Csarnok hasznosítását illetően is. A főváros nyilvános pályázatot hirdet Budapest a Petőfi csarnok (PeCsa) hasznosítására, az erről szóló javaslatot a képviselők 21 igen, 10 nem és 1 tartózkodás mellett fogadták el a közgyűlés szerdai ülésén. Az előterjesztés szerint a főváros nyilvános pályázatot hirdet a Petőfi Csarnok Nonprofit Kft. által használt ingatlanok hasznosítására a közművelődési funkció megőrzésével. A nyertes pályázónak kötelezettséget kell vállalnia ifjúsági könnyűzenei koncertek és klubok, hazai és nemzetiségi népzenei találkozók és koncertek, valamint családi és gyermekprogramok, sport- és szabadtéri rendezvények szervezésére.

A pályázatok elbírálásának fő szempontjai a megajánlott bérleti díj (minimum nettó 1,3 millió forint), illetve az ingatlanban folytatni kívánt tevékenység. A bérbeadás tervezett időtartama július 1-től számítva 10 év.

Csomós Miklós, ágazati főpolgármester-helyettes, az előterjesztő javaslatot tett arra is, hogy a közgyűlés helyezze hatályon kívül a PeCsának a Trafó Kortárs Művészetek Házába való beolvadását támogató, 2010. decemberi határozatát. Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője ezzel kapcsolatban úgy vélte: a fővárosnak nincs érdemi stratégiája, hogy pótoljon egy ilyen nagy múltú intézményt, mint a PeCsa, ráadásul az intézmény teljes rekonstrukcióra szorul, amit nehezít, hogy védett épület. Mint Horváth Csaba hozzátette „a festésnél lényegesebben komolyabb feladatokról van szó. A megoldás az lenne, hogy akár a közraktárak mintájára (CET), többmilliárdos fejlesztést vigyenek végig magánbefektetők a PeCsa helyszínén."

 

 

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia