Idén 22. alkalommal, ezúttal Barcsay Jenő születésnapján adták át a pályakezdőknek járó díjat.
Bánki Ákos festőművész vehette át a Barcsay-díjat Szentendrén a Barcsay Múzeumban, ahol kiállításon is bemutatkozik a tehetséges fiatal művész. Mint Herpai András, a kiállítás kurátora elmondta, Barcsay Jenő festőművész testvére, Barcsay Erzsébet hozta létre azt a képzőművészeti alapítványt, amely 1989 óta évente ad ki díjat pályakezdő művészek elismerésére. "A díj odaítélésekor a legfontosabb szempont minden esetben a kvalitás, stílustól és szemléletmódtól függetlenül. Ám ha stílusukban mégis kapcsolódnak a mesterhez, az külön öröm"‒ tette hozzá.
A Kéri Ádám, Balogh László, Deim Pál, Nagy Gábor, Feledy Balázs, Kónya Ferenc és Sütő Csaba alkotta kuratórium ezúttal a 29 éves Bánki Ákosnak ítélte oda a díjat. A kazincbarcikai születésű művész 2006-ban végzett a képzőművészeti egyetemen, mesterei Molnár Sándor, Lossonczy Tamás és Drozdik Orsolya voltak.
A fiatal alkotót bemutatva Herpai András úgy fogalmazott: festészetét a formától és témától való teljes függetlenítés jellemzi, a totális absztrakcióra törekszik. "Barcsay Jenő képépítő logikájához hasonlóan az alkotói folyamat első állomásaként formákból, színekből és arányokból indul ki, s a formák és színek arányait egyfajta belső gondolati mechanizmuson keresztül próbálja megfogalmazni."
A díjat immár 22. alkalommal adták át, az ünnepséget ezúttal Barcsay Jenő (1900-1988) születésnapján, január 14-én tartották.


Fidelio/MTI
8 Hozzászólás
Elküldöm






































Ez csak egy graffiti.
Oh, megkönnyebbültem. Féltem, hogy nekünk egy kimagasló tehetségünk sincs. Ő pedig Congo (1954-64) , nem tudom, van-e köztük mester és tanítvány viszony, Tomás remélhetően majd kideríti. Valószínőleg jó néhány emberi festmény van, amelyek ára a csillagos égbe mehetne - feltéve, hogy majomfestményként adjuk el vagy buta tehetős sznobnak.
Nekünk sem kell szégyenkeznünk. Böbe az alkotás lázában égve.
Ez volt, az a kép amit majdnem megvett a német múzeum Banghi csimpánztól.
A másik egy papírdoboz, becsomagolva mintás csomagolópapírba. Ára $25.000 volt. Semmi nem volt 10.000 alatt, csak a litográfiák, rézkarcok. Azokból már lehetett $8.000 - $10.000-ért gyönyörű Picasso-kat és Dali-kat venni. Na most inkább erre áldoznék, mint egy kitömött félbevágott menyétből és a ráapplikált fél harkályból álló installációért $15.000-ért. Egy nő majdnem megvette, megkérdezte mennyi. Mondta a fickó 15. A nő elgondolkodott majd sokallva visszakérdezett 15 hundred? A fickó elvörösödött és elkezdte babrálni kis spanyolszakállát: Nope, thousand.