Csák Ferenc távozik az MNG éléről

A november 7-én kiadott sajtóközlemény azt a hatályos kormányhatározatot támadja, amely 2012 március elsejével a Magyar Nemzeti Galéria megszűnését és a Szépművészeti Múzeumba való olvadását tartalmazza. A teljes közleményt itt olvashatják.

Annak ellenére, hogy a tavalyi évhez képest idén 80%-kal növekedett a Magyar Nemzeti Galéria látogatószáma, az elmúlt hetek történése alapján a Galéria helyzete alapjaiban rendült meg. Ilyen feltételek mellett egy felelősségteljes szakmai irányítás - mint ahogy ezt eddigi két év munkája során tette - a továbbiakban Csák Ferenc főigazgató részéről nem lehetséges, ezért a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatói megbízatásáról 2011. december 31-ei hatállyal lemond.

Hatályos kormányhatározat szerint 2012. március elsejével a Magyar Nemzeti Galéria mint önálló intézmény megszűnik és beolvad a Szépművészeti Múzeumba. Erről a lépésről a Magyar Köztársaság Kormánya maga döntött, két lépésben, indoklás nélkül, egy kormányhatározat formájában. Első lépésként egy kormánybiztos került kinevezésre, megbízva őt egy majdani, új múzeumi épület koncepciójának megalkotásával, különös tekintettel a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek összevonására. Húsz nappal később, második lépésként a Kormány elrendelte a Magyar Nemzeti Galéria mint önálló intézmény beolvadással történő megszüntetését. E hallatlan lépéssorozat előkészítéséről sem a Magyar Nemzeti Galériának, sem a művészettörténész szakmának nem volt tudomása. Koncepció, stratégia vagy hatástanulmányok nem előzték meg ezt a döntést. Példa nélküli egy nemzeti gyűjtemény önállóságának megszüntetése néhány hónap leforgása alatt.

Rippl-Rónai József - Művek régi gyűjtők kezéből (MNG)

Rippl-Rónai József - Művek régi gyűjtők kezéből (a kiállítás elvileg jövő szeptemberig tart nyitva)

Természetesen a döntések után, amelyeket semmilyen szakmai egyeztetés nem előzött meg, a szakmai szervezetek tiltakozásukat fejezték ki. Az AICA nemzetközi szervezetének magyar tagozata írásos állásfoglalást adott ki, melyben határozottan elutasított egy szakmai konszenzus nélküli és koncepció hiányában történő megszüntetést. A Magyar Nemzeti Galéria vezetése és Csák Ferenc főigazgató több közleményben elutasította a múzeumi közgyűjteményi rendszerbe ilyen hirtelenséggel és szakmaiatlanul történő beavatkozást.

Mindezek kiszámíthatatlanná és szinte lehetetlené tesznek egy jövőbeni szakmai munkát, miközben a Magyar Nemzeti Galériában jelenleg is 3200 négyzetméteren folynak felújítási munkálatok az állandó és időszaki kiállítási tereiben, és az év végére megújulnak a főbejárat fogadóterei is. A Galéria részére előírt szakmai teendőkön kívül négy kiemelkedő országos jelentőségű kiállítás megrendezésén dolgoznak, megvalósítva ezzel a 2012/13-as évi kiállítási stratégiájukat (Ferenczy Károly életmű kiállítás, Magyarország - Államiságunk története a művészetben, Sport és Művészet, Derkovits Gyula életmű kiállítás).

A tavalyi évhez képest idén 80%-kal növekedett a Magyar Nemzeti Galéria látogatószáma. Ezzel a több mint háromszázezer látogatóval előreláthatólag 2011-ben az intézmény Magyarország második leglátogatottabb múzeuma. Mindez úgy, hogy évközben 15%-os költségvetési-támogatás elvonás történt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium részéről. Az idén rendezett kiállítások költségének 80%-át saját bevételből, valamint szponzorációból teremtette meg a Galéria.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia