Séta a víz felett

Egy folyón átívelő híd nemcsak a forgalom számára épül és szerepe messze túlmutat azon, hogy két, egymástól különálló, egységet összekössön.

 

Többek között erről is beszéltek neves építészek az Építészet Hónapja - 2009 fesztivál keretében megrendezett „Vízen járva: gyalogos hidak és vízi inspirációk" című előadássorozaton.

híd

Marc Mimram szerint „egy híd lényege nemcsak az, hogy az ember saját lábán vagy valamilyen járművel eljusson az egyik partról a másikra. A hidak hozzáadott értékekkel is rendelkezhetnek." A francia építész egy New York-i híd tervével bizonyította állítását, amelyben megmutatta, hogy az építmény kiállítóhelységek vagy teraszok hozzáadásával már nemcsak az áthaladó forgalom számára épül, hanem az élet is megjelenik a folyó fölött.
„A híd, olyan, mint egy műtárgy. Nemcsak funkciója kell, hogy legyen, hanem gondolatot vagy kultúrát is kell, hogy képviseljen" mondta Dietmar Feichtinger osztrák származású építész, majd példaként megemlítette a Párizs belvárosában található Simone de Beauvoir felüljárót. Ez a gyalogoshíd első munkáinak egyike, melyben a feladat a Francia Nemzeti Könyvtár nyilvános épületének és a Szajna túloldalán található Bercy park összekötése volt, megteremtve a kapcsolatot kultúra a természet között.

híd

A jelenleg Párizsban dolgozó szabadúszó szerint a gyalogoshidak másik előnye a forgalmi hidakkal ellentétben, hogy képes összhangban lenni környezetével. Amíg egy közúti híd szerkezetének nagyságából adódóan erősen átformálja a tájképet, egy gyalogos átkelő könnyedségével szinte egybeolvad környezetével. Jó példa erre Feichtinger Passerelle elnevezésű munkája a párizsi La Defense negyedben. Ez egy üvegből és acélból készült építmény, amely mind anyagával, mind félköríves pályájával a mellette található irodaházzal tökéletesen harmóniában van.

híd

Gyalogos átjárókra Budapestnek is szüksége lenne. Ennek egyik oka, hogy egy ilyen építményen az emberek távol az autók zajától és bűzétől, biztonságosan közlekedhetnének egyik partról a másikra. Másrészt létrejönne egy tér a Duna közepén, ahol a város lakói nyugodt körülmények között tölthetnék el szabadidejüket, egyszerre gyönyörködve Buda és Pest lenyűgöző panorámájában. Bojár Iván András a Szeretem Budapestet Mozgalom egyik alapítója bemutatta, hogy a kilencvenes évek elejétől milyen variációk születtek Pest és Buda belvárosának gyalogos átkelőhellyel való összekötésére. A művészettörténész szerint fővárosunknak azért is van szüksége egy gyalogoshídra, mert így megvalósulna a közvetlen kapcsolat a két oldal történelmi belvárosa között. Az elmúlt húsz évben számos megoldás született egy a Dunán átívelő gyalogos felüljáró ötletére, máig azonban egyik terv sem valósult meg. Vannak köztük egész merész tervek is, mint például a 2005-ös Szeresd Budapestet! pályázat nyertes munkája is, amelyben a 4D Építész Stúdió egy csőrendszert tervezett a folyó fölé, ahol külön rendszerben biztosítanák a gyalogos és kerékpáros átkelést.

A városvezetés eddig egyetlen gyalogos felüljáró ötletét sem támogatta, szimbólumtelítettségre valamint a hidak ritmusának megbomlására hivatkozva. Az autósok pedig azért ellenzik egy gyalogoshíd megépítését, mert számukra fontosabb lenne elsőként egy újabb közúti híd létrejötte. Bár kétségtelen, hogy valóban kellemes órákat lehetne eltölteni messze a forgalomtól a Duna közepén, úgy látszik, hogy ez még évekig várat magára.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 5 11:09 2009.11.04
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Piszkálják a rendőrt, hogy semmit sem tud, erre megtanul vízen járni, átmegy a Dunán a Margitszigetnél. Mire fújolás, nézd, ez a hülye rendőr úszni se tud!!!!!!!

  2. 4 16:27 2009.11.03
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A vizen persze meg nem csak sétálni lehet, de csónakázni is, utazgatni
    http://www.youtube.com/watch?v=wTgjQFSLEno&feature=related
    a vizeken egyébként is furcsa, időnként "őrült faszik"  járnak
    http://www.youtube.com/watch?v=IZYobLznfOk&feature=related
    vagy: http://www.youtube.com/watch?v=-Fn0BO6o-Ps&feature=related

  3. 3 15:58 2009.11.03
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    meg lehet híd is a víz felett - főleg, ha zavaros!
    http://www.youtube.com/watch?v=GYKJuDxYr3I&feature=related

  4. 2 16:41 2009.11.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    vagy neki csak a vízen sikerült?
    séta a vízen: http://www.youtube.com/watch?v=zgGmedc-AEM&feature=related
    és füst a vízen: http://www.youtube.com/watch?v=9jp3de50_d8&feature=related
    -mert minden csak füst és hamu

  5. 1 16:17 2009.11.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    hallottam már egy emberről akinek ez sikerült

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia