Jubileumi Könyvtárlat

A 210 éves Országos Széchényi Könyvtár irodalmi és kultúrtörténeti programsorozattal ünnepel.

E jeles évforduló megünneplésére az intézmény tervezett rendezvényeinek sorába illeszkedik az NKA által meghirdetett, a Márai-programba beválogatott klasszikus és kortárs irodalmi műveknek, valamint a kapcsolódó szakirodalomnak a nagyközönséggel történő megismertetése. Így a Magyar Kultúra Napján, az ünnepi év kezdetén indítják útjára a Könyvtárlat elnevezésű kulturális programsorozatot.

A kezdeményezők feladatuknak tekintik, hogy a hagyományok megőrzése és továbbvitele mellett az általuk őrzött kultúrkincset minél szélesebb rétegekhez eljuttassák A hat alkalomra tervezett programsorozat a könyvtárban őrzött anyagok közül az ún. Márai-listán szereplő könyvek köré szerveződik. Az érdeklődők eddig nem látott kiállításokat tekinthetnek meg; a könyvtár munkatársai, valamint meghívott előadók segítségével rendhagyó történelem-, illetve irodalomórákon, beszélgetéseken vehetnek részt; továbbá koncerteket, színházi előadásokat élvezhetnek.

könyv

Az első alkalommal, január 19-én az újévet és a szülinapos OSZK-t köszöntik. Rendhagyó történelemóra keretében mutatják be a nemzeti könyvtár alapítójának, a legnagyobb magyar édesapjának, gróf Széchényi Ferencnek levelezését. Rendhagyó irodalomóra keretében idézi meg a reformkor szellemiségét Szigethy Gábor irodalomtörténész előadása, melyben a Himnuszt is megalkotó kiváló teoretikus, Kölcsey Ferenc irodalmi és tanulmányírói munkássága és a legnagyobb magyar, Széchenyi István gróf gyakorlati alkotásai és életútja kerülnek egymás mellé. A nap záró programjaként Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncertje köszönti az új esztendőt és a közönséget. A kora középkortól a 20.. századig, a gregoriántól a megzenésített József Attila-versekig ívelő összeállításban csembaló és népi hangszerek kísérik az izgalmas zenei utazást.

A körülbelül két és fél órás programot felnőtteknek és az érettségihez közeledő diákoknak ajánlják a szervezők; az egyes programrészek külön-külön is látogathatók.

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállításai ezen a napon díjmenetesen látogathatók.

Széchényi - Kölcsey - Széchenyi
Könyvtárlat - az Országos Széchényi Könyvtár irodalmi és kultúrtörténeti programsorozata
2012. január 19. 15:30

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia