Kultúr erőd a Duna mellett

Kiállítótér és turisztikai központ lesz a komáromi erőd Dunai bástyájában.

Jelenleg a közbeszerzési eljárásokat készítik elő a Monostori erőd Dunai bástyájának felújításához, amelynek keretében kiállítóteret és turisztikai központot is kialakítanak. A beruházás másfél-két év alatt készülhet el. Mint Varga István, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a 140 éves épület felújításához az Európai Unió 389 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, amit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 72 millió, míg Komárom önkormányzata 10 millió forinttal egészített ki.

A komáromi erőd

Varga István tájékoztatása szerint a felújítást követően megnyíló állandó kiállításon a dunai hajózás történetét és a Duna menti mesterségek hagyományait mutatják be. Felépítik egy bőgőshajó fedélzetének mását, amelyen a látogatók mozgathatják a kormánylapátot, cipelhetik a liszteszsákot vagy akár a horgonyt is leengedhetik. Megidézik az aranymosók, a halászok, a hajóépítő ácsok, szekeres gazdák munkáját. A hajómalmok működését makett segítségével ismerhetik meg a látogatók. A felújítás után a Dunai bástya előtti partszakaszon lévő folyami kikötőt is használni lehet majd. Az erőd a Mahart PassNave Kft.-vel való együttműködéstől azt várja, hogy a vízi turizmus bevonásával növelhető lesz a látogatók száma. Ráadásul az erődbe így eljuthatnak majd a közeli Neszmélyi Hajóskanzen múzeumhajói, köztük a történeti jelentőségű hadihajó, a Lajta monitor is.

A komáromi erőd bejárata

A Monostori erőd a komáromi erődrendszer tagjaként 1850 és 1871 között épült. Az örökkévalóságnak épített létesítmény azonban elkészültével szinte egy időben, a korszerű haditechnika megjelenésével elvesztette hadászati jelentőségét. A Dunai bástya, más néven Parancsnoki torony az erőd legfontosabb része, önállóan is védhető egység. Az épület egy földdel fedett, árkokkal csaknem teljesen körülvett, középudvaros, zárt patkó alakú, 3, illetve 4 szintes ágyútorony. Az első világháború békeszerződése az erődrendszert kettévágta: a Monostori erőd, a Csillag erőd és az Igmándi erőd Magyarország területén maradt, míg az Öregvár, az Újvár és a Nádor-vonal Szlovákia területén, Komárnóban található.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia