Látogató-rekord Pécsett

21 ezer látogatója volt a Nyolcak-kiállításnak.

Nagy sikert hozott a Nyolcak festőcsoport centenáriumi kiállítása Pécsen. a tárlat anyagát összesen több mint 21 ezren látták, ebből az utolsó, ingyenes napra 1700 látogató jutott. Mint Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője elmondta, a tavaly decemberben nyílt kiállítást vidéki viszonylatban kiemelkedő érdeklődés kísérte. Folyamatosan jöttek az érdeklődők, a legtöbb látogató azonban vasárnap érkezett, ami nem meglepő, tekintve hogy ezen a napon nem kellett belépőt váltani.

Tihanyi Lajos: Bölöni György portréja

A Cézanne és Matisse bűvöletében - A Nyolcak című kiállítás a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kiemelt eseménye volt. A pécsi tárlat a centenáriumát ünneplő Nyolcak csoport három egykori budapesti kiállítását rekonstruálta, kiegészítve a tagok 1910 körül készült alkotásainak reprezentatív válogatásával. Célja a Nyolcak festőcsoport - Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos - munkásságának átfogó bemutatása, valamint az őket inspiráló vagy éppen velük párhuzamos európai törekvések felvillantása. Ennek köszönhetően láthatott a közönség remekműveket Cézanne, Matisse, Picasso, Dufy, Vlaminck és Kokoschka életművéből is. A 20 milliárd forintra biztosított tárlat anyaga mintegy félezer alkotásból állt, melyeket 80 köz- és magángyűjteményből, köztük Németország, Franciaország és Anglia legjelentősebb múzeumaiból válogattak.

Berény Róbert: Almás csendélet (1911)

A Nyolcak a 20. század első éveiben elsősorban a francia modern művészettől megigézve teremtették meg önálló festői stílusukat. 1909-ben rendezett budapesti kiállításuk fordulópontot jelentett a magyar művészet történetében: elsőként állt a közönség elé egy olyan fiatal művészcsoport, amelynek munkássága szervesen illeszkedett a legmodernebb nemzetközi irányzatokhoz. Tagjait a fauvizmus, Matisse alkotásai mellett pedig leginkább Cézanne művészete inspirálta. Fejlődésük idővel az oldott, erős színeket használó festői megoldásoktól egyfajta klasszicizáló monumentalitásig ívelt. Mindössze három korabeli kiállításukat magas színvonalú kulturális rendezvények kísérték olyan művészek és gondolkodók aktív részvételével, mint Ady Endre, Bartók Béla, Kodály Zoltán és mások mellett Lukács György.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia