Második alkalommal adták át a Katalizátor-díjat

Kortárs művészeti projektek kulturális hatását díjazták idén másodszor a tranzit.hu kortárs művészeti egyesület által alapított Katalizátor-díjjal, két kategóriában.

A Katalizátor-díj zsűrije ebben az évben olyan projekteket kívánt díjazni, amelyek amellett, hogy releváns kérdéseket vetnek fel, határozottan állást is foglalnak a kortárs művészet aktuális társadalmi kontextusával kapcsolatban.

A Motor kategória díjazottja a Krétakör, az Újdonság kategóriában a Nemzeti Művészetért Alapítvány NMA Napidíj című projektjét értékelte a szakmai zsűri. Komoróczky Tamás Golden Gólem-díja és a Strassz női képzőművész-zenekar exkluzív ajándékszáma mellett a díjazottak 500-500 ezer forintos pénzjutalomban részesültek.

A Krétakör a Golden Gólem-díjjal (fotó: Bevíz Dennis)

A Krétakörnek odaítélt díjat a zsűri így indokolta: "A Krétakör szakmai megújulása pozitív példa arra, hogyan képes egy kortárs művészeti projekt reagálni a megváltozott társadalmi, politikai környezetre. Modell értékű azonban abból a szempontból is, ahogy a művész-értelmiségi szerepet tudatosan felvállalja. A Krétakör a színházakat sújtó intézményi, személyi és financiális kérdésekből kiindulva egy komplex kultúrpolitikai átalakulást sürget, amely átalakulás a zsűri megítélése szerint nem csupán a színház, hanem a többi művészeti ág, így a képzőművészet területén is elengedhetetlen."

Az Újdonság kategóriában a Nemzeti Művészetért Alapítvány (NMA) az NMA Napidíj című kortárs művészeti projektről a zsűri a következőeket mondta el: "Az NMA Napidíj a díjazás társadalmi gyakorlatát ironikusan és könnyedén kritizálja. A gesztus mégis több mint vicc; a napidíj köré olyan közösség épül, amely átdefiniálja a kortárs kultúrában és művészetben való részvétel és a társadalmi értékhierarchia fogalmát. Az NMA Napidíj a kortárs képzőművészet jelenlegi pozíciójának egyszerre szimptómája és kritikája."

Az NMA a Golden Gólem-díjjal (fotó: Bevíz Dennis)

A 2010-ben alapított Katalizátor-díj olyan személyeket, projekteket, kezdeményezéseket értékel, amelyek közvetve vagy közvetlenül hatással vannak a kortárs kulturális élet működésére - progresszív tartalmi vagy formai megoldásokkal járulnak hozzá a művészet bemutatásához, megvitatásához és közvetítéséhez. Hogy miben áll ez a progresszió, előre nem meghatározott, a tranzit.hu szándékai szerint folyamatos szakmai vita tárgyát képzi.

A zsűri tagjai: El-Hassan Róza képzőművész, Gagyi Ágnes társadalomkutató, Hegyi Dóra kurátor, Sőrés Zsolt experimentális zenész, Szoboszlai János kurátor, Turai Hedvig művészettörténész, Jelena Vesić kurátor (Belgrád).

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)