Nem a föld alatt bővül a Szépművészeti Múzeum

A kormány elvetette a Szépművészeti Múzeum bővítésének elfogadott tervét.

Felülvizsgálta a kormány a Szépművészeti Múzeum bővítésének eddigi terveit, és a múzeum vezetésével egyetértésben úgy döntött, hogy a térszín alatti bővítés helyett a fejlesztés a felszín felett valósuljon meg, egy átfogóbb múzeumi fejlesztés keretében ‒ közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtó- és kommunikációs titkársága.

Ilyen lett volna az átépített Szépművészeti Múzeum

Az új elképzelésekről Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója február közepén tájékoztatja majd a közvéleményt. Baán László szombaton hangsúlyozta: a Szépművészeti Múzeum térszín alatti bővítésének projektjét ugyan elvetette a kormány, a múzeum bővítésének tervéről azonban nem tett le a kabinet, meg kívánja vizsgáltatni ugyanis annak lehetőségét, hogy a bővítés a felszín felett, egy komplex múzeumi fejlesztés keretében valósuljon meg.

A főigazgató kiemelte, hogy a múzeum alapvető érdeke a bővülés, hiszen a világ összes nagy múzeuma átesett ezen az elmúlt két-három évtizedben. Kifejtette: a Műcsarnok mögötti területen lenne lehetőség egy nagyobb léptékű múzeumi fejlesztésre, amely magában foglalhatná a Szépművészeti Múzeum fejlesztését is.

A Népszabadság online szombaton írt arról, hogy információik szerint a napokban a kormány lefújta a felszín alatti építkezést. A lap emlékeztet, hogy a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítésére elsősorban az Európai Unió biztosított volna forrást, a hivatalosan a Hősök tere turisztikai fejlesztésére szánt körülbelül négymilliárd forint döntő többsége a közösségtől érkezett.
A mintegy négymilliárd forintos, zömében európai uniós forrásból megvalósuló beruházás során csaknem nyolcezer négyzetméterrel bővült volna a múzeum. Az új épületszárnyban időszaki kiállító terem, gyermekfoglalkoztatók, előadóterem, kávézó, étterem és egy múzeumi bolt kapott volna helyet.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)