Sikeres évet zár a Szépművészeti Múzeum

Az elmúlt évről és a 2011-es tervekről beszélt Baán László.

Az intézmény igazgatója az elmúlt év eredményei közül kiemelte a mintegy 230 ezer látogatót vonzó Botticellitől Tizianóig Az itáliai festészet két évszázadának remekművei című kiállítást, amely 2010-ben a múzeum egyik legsikeresebb tárlata volt. Az év első felének nagy sikere volt a Degas-tól Picassóig tárlat a moszkvai Puskin Múzeum francia festészeti anyagából, melyet közel 150 ezren tekintettek meg. A főigazgató a jelenleg is látható kiállításokról elmondta: a Lucien Hervé-tárlatot már több mint 20 ezren látták, a Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895-1905 elnevezésű kiállításra pedig eddig 70 ezernél is többen voltak kíváncsiak.

"Ez utóbbi január 9-ig látható, ezért sok látogatóra számítunk a két ünnep között" ‒ tette hozzá Baán László. Elmondta továbbá, hogy az idehaza valaha volt legsikeresebb kortárs művészeti tárlatának bizonyulhat a már több mint 40 ezer látogatót vonzó Fernando Botero-kiállítás, amely eredetileg január 23-án zárna be, de jelenleg is tárgyalnak a művésszel a lehetséges hosszabbításról. Baán László a 2010-es év nehézségei közül a majd egy évet csúszó bővítési munkálatokat említette. "Nyárra a kezdődő építkezések miatt nem terveztünk kiállítást, így először és remélhetőleg utoljára fordult elő az igazgatásom alatt, hogy hónapokig nem volt időszaki tárlatunk."

Szépművészeti Múzeum látványterv1

A bővítés kivitelezési munkáira vonatkozó közbeszerzési pályázatot januárban írják ki, és a kétlépcsős elbírálás után a tervek szerint március végén hirdethetnek eredményt. A győztes kivitelezővel történt szerződéskötést követően indulhat meg az építkezés. Az intézmény a bővítés első szakasza alatt fél évig zárva lesz, ekkor hajtják végre azokat az átalakításokat a régi épületben, amelyek az új, föld alatti szárny csatlakozása okán válnak szükségessé.

A mintegy négymilliárd forintos, zömében európai uniós forrásból megvalósuló beruházás során közel nyolcezer négyzetméterrel bővül a múzeum. Az új épületszárnyban időszaki kiállítóterem, gyermekfoglalkoztatók, előadóterem, kávézó, étterem és egy múzeumi bolt kap majd helyet. Az új tervek szerint nem vezet majd bejárat a homlokzati főlépcsőn keresztül, és az új, térszint alatti épületszárnyba vezető liftet és lépcsőt két, egyenként 50 négyzetméter alapterületű üveghasáb fedi majd, így azok semmit sem takarnak ki sem a múzeumból, sem pedig a Hősök tere látványából.

Szépművészeti Múzeum látványterv2

A múzeum régi épülete október végén nyit ki újra, addigra egy ideiglenes bejáratot alakítanak ki a nagyközönség számára az Állatkerti körút felől. Az első tárlat Nemes Marcellnek, az európai hírű műgyűjtőnek és mecénásnak állít emléket, akinek többek között El Greco-festményeit köszönheti a Szépművészeti. "A tárlat címe Nemes Marcell, a legendás műgyűjtő-mecénás El Grecótól Rippl-Rónaiig lesz. Novemberben egy grafikai kiállítás nyílik a múzeumban, amely a Párizsban élő Hollán Sándor előtt tiszteleg. A tárlatot egy francia múzeummal közösen valósítjuk meg, így Budapestet követően a művek Montpellier-ben is láthatóak lesznek" ‒ tette hozzá Baán László.

A 2011. év egy különleges tárlattal zárul, amely az úgynevezett varázsgemmák, vésett talizmánok kultúrtörténeti szerepét tekinti át. "A tárlat világszenzáció, elsőként mutatunk be ilyen átfogó kiállítást ezekről a speciális ókori ékszerekről, melyeknek viselői mágikus erőt tulajdonítottak. A kiállítás műtárgyai a világ különböző pontjairól érkeznek majd, amiben nagy szerepe van a téma elismert kutatójának, Nagy Árpád Miklósnak, aki a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének vezetője." A kiállítás a tervek szerint Budapest után európai körútra indul, és talán az Egyesült Államokban is bemutatkozik.

Lucien Hervé: Biciklisták

Bár az épület zárva lesz, a Szépművészeti májustól szeptemberig még egy kiállítással készül. "A múzeum az európai uniós elnökségi év programjaihoz egy szabadtéri kiállítással járul hozzá. A projekt címe Művészet a tavon" ‒ tájékoztatott Baán László. A különleges tárlatra 25 kiemelkedő európai művészt kértek fel, akik egy-egy projekttel készülnek az addigra felújított Városligeti-tóra, ahol a látogatók csónakokkal is megközelíthetik majd a műalkotásokat. "Németh Ilona szlovákiai magyar szobrászművész például egy úszó szigetet képzelt el. A szigeten egy kertet alakítanak ki, de a kert tervezésére és gondozására nyilvános pályázaton hirdetünk majd."

A múzeum külföldi szerepléseiről szólva Baán László kiemelte, hogy "a december 12-én zárt Kincsek Budapestről tárlat hatalmas siker volt, hiszen a kiállításnak rendkívül elismerő kritikai fogadtatása volt és csaknem 130 ezren látták. Ráadásul ennél jobb országimázs-kampányt elképzelni sem lehet: Budapesttel volt teleplakátolva London." A brit szereplés ráadásul újabb meghívásokat indukált. Január végén Párizs szívében mutatkozhat be a múzeum Eszterházy-gyűjteményt reprezentáló 50 legkiemelkedőbb festménye, de már tárgyalnak tengerentúli és távol-keleti kiállításról is.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)