Tovább maradnak a Nyolcak

Meghosszabbítják a pécsi Nyolcak-kiállítást.

Meghosszabbítják 35 nappal a Nyolcak festőcsoport centenáriumi tárlatának időtartamát, a kiállítás ennek köszönhetően nem március 27-ig, hanem május 1-ig tekinthető meg Pécsen.

Nyolcak

Mint Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatóságának vezetője elmondta, „a tárlat rendkívül sikeres, a tavaly december 10-i nyitása óta már több mint 12 ezren látták. Ezért is kezdeményeztük a zárási határidő módosítását, az ehhez szükséges engedélyeket már megkaptuk a képek kölcsönzőitől. Reményeink szerint a hosszabbításnak köszönhetően májusra a 20 ezret is elérheti az érdeklődők száma, ami kiemelkedő eredménynek számítana egy nem budapesti kiállítás esetében."

A Modern Magyar Képtárban berendezett Cézanne és Matisse bűvöletében ‒ A Nyolcak című kiállítás a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kiemelt eseménye. Célja a Nyolcak festőcsoport ‒ Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos ‒ munkásságának átfogó bemutatása, valamint az őket inspiráló vagy éppen velük párhuzamos európai törekvések felvillantása. Ennek köszönhetően láthat a közönség remekműveket Cézanne, Matisse, Picasso, Dufy, Vlaminck és Kokoschka életművéből is. A 20 milliárd forintra biztosított tárlat anyaga mintegy félezer alkotásból áll, melyeket nyolcvan köz- és magángyűjteményből, köztük Németország, Franciaország és Anglia legjelentősebb múzeumaiból válogattak.

A pécsi tárlat a centenáriumát ünneplő Nyolcak csoport három egykori budapesti kiállítását szeretné rekonstruálni, kiegészítve a tagok 1910 körül készült alkotásainak reprezentatív válogatásával.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)