Újabb óriás faldekoráció Budapesten

Jankovits Barnabás, a Suppré-Neopaint csoport tagja decemberben azt ígérte nekünk, idén tavasszal megint alkotnak egy nagyot. Valóban: most a Nemzet Színészeinek portréi fognak felkerülni egy amúgy sivár felületre. Éljenek a színes tűzfalak!

A Nemzeti Színházzal együttműködve valósul meg az óriás méretű faldekoráció, ami a Nemzet Színészei közül kilenc elhunyt, kiváló és elismert magyar művészt jelenít meg. A nem éppen kicsi, hatvan méter hosszú és négy méter magas felületre a színeszek portréi, nevei, születési és elhalálozási évszámai kerülnek fel. A projekt a Nemzeti Színház 10. évfordulójának alkalmából készül - az intézmény 2012. március 18-án rendezi meg jubileumi programjait, ahol a fő esemény a megfestett fal átadása lesz. A falfestésről természetes fotódokumentáció is készül majd, amit kiállítás formájában a Nemzeti Színházban lehet majd látni.

A Suppré-Neopaint dekorációs csoport 2011-ben indította el TűzfalRehab elnevezésű programját - ennek keretén belül készült tavaly tavasszal a belvárosi Király utcában Budapest legnagyobb festett tűzfala, a játszótér mögötti kép. Az új dekoráció témája a Nemzeti Színház közelsége miatt adott volt. A falfestményen a nem régen elhunyt Garas Dezső mellett a megjelenő színészek Agárdy Gábor, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Raksányi Gellért, Sinkovits Imre, Komlós Juci és Zenthe Ferenc.

A Nemzet Színészei a tűzfalon - látványterv

Jankovits Barnabás a csoportról: "A Suppré grafikai tervezéssel, a Neopaint pedig faldekorációval foglalkozó kis csoport volt korábban - ezekből lett a Suppré-Neopaint. Egy baráti társaság vagyunk, mindig is együtt dolgoztunk, csak külön név alatt. Szépen lassan, évről évre elkezdett letisztulni, hogy ki mivel tud és szeret foglalkozni: valaki a falfestést csinálta, más elment a grafikus dizájner szakma felé. Én inkább ezeknek a területeknek az összefogásával, a kapcsolattartással és főként a rendezvények szervezésével foglalkoztam. Rájöttünk, hogy ez egy abszolút összegyúrható dolog - a Suppré-Neopaintben csoportként működünk, ahol mindenkinek megvan a saját feladata."

Helyszín: Rákóczi híd (volt Lágymányosi híd)
Átadás időpontja: 2012. március 25. vasárnap

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 2 13:17 2012.02.15

    Az viszont érthetetlen, hogy miért nem írják ki az új nevet annak hatályba lépésével egyidőben!

    Rendszeresen megyek át a hídon, de még tegnap is a Lágymányosi név volt olvasható a fekete márványtáblán, és ehhez még megemlítem, hogy a zászlótartó rúdat is fel kellett volna már újítani, és persze a fővárosi új zászlónak kellene azon lobogni mindenféle szélben. Ha meg az újrafestett tükröket tartó    óriásoszlopokban gyönyörködve lenézünk a híd alsó acéltartóira, úgy érezhető, hogy látunk egy öv fölött elegánsan dekorált fiatal hölgyet, akin szakadt szoknya, harisnya és kopott, foltos cipő van.

    A fejedelem és a híd is többet érdemel, és remélem, hogy a dekoráció átadására az említett hiányosságok egy részét pótolja a város! 

     

    Szegény Nemzeti Színház! Teszem hozzá, mert a budai oldalról és átmenet a hídról nézve botrányosan néz ki a K & H új székháza előtt, azzal szinte egybeolvadva. Szégyen az ízléstelen építtetőkre és a felelőtlen engedélyezőkre, és ehhez már csak a sárga és nyomoronc spiráltornyocska és a gyalogos felüljáró szürke vastraverzei járulnak, hogy teljes legyen egy szégyellnivaló képzőművészeti panoráma.

     

    A bemutatott művészek nagyságával egyetértek! 

     

    Néhány napja készült a kép... 

  2. 1 10:40 2012.02.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Na, - végre! Egy nagyszerű ötlet!

    S remek megvalósítása!

    Amiben mindenki egyetért!

    Egyetért?

    Mert, - hát az új Nemzetit mégis csak a jobb oldal alkotta!

    S hát, - az igagatója???

     

    Na, - de azért reménykedjünk!

    S a Nagyok előtt, - tisztelegjünk!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)