Nyílt kártyák

Pálfi György filmrendezővel Eszéki Erzsébet beszélgetett Otto Dix-ről, a pusztítás és az esztétikai rend világáról. JÁTÉK

Pálfi György a Hukkle című filmjével robbant be a köztudatba, majd második, Taxidermia című, filmjét már a magyarországi bemutató előtt számos jelentős nemzetközi fesztiválon vetítették. Több rangos szakmai díjban részesült, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

Eszéki Erzsébettel azonban nem filmekről, hanem Otto Dix A kártyajátékosok című festményéről beszélgettek. Az interjúból alább olvasható egy rövid részlet, az izgalmas, teljes képes „mese" megtalálható Eszéki Erzsébet: Így látunk mi című, a Corvina Kiadó gondozásában nemrég megjelent kötetében, amelyben ismert emberek - főként írók, rendezők, színészek - mesélnek egy-egy választott festményrőlés amelyből most Önök is megnyerhetnek egy példányt.

Otto Dix: A kártyajátékosok (1920)

„(...) Otto Dix világára a Taxidermia előtanulmánya során találtam. Azt kerestük, melyik művész világa áll közel ahhoz, amit szeretnénk kifejezni, s természetesen azonnal beugrott Bosch és Brueghel. Ugyanakkor a mi filmünk története mégsem a középkoré, hanem a legutóbbi hatvan évé, átszűrve egy szubjektumon, a legfiatalabb fiú történetén. Tehát eljutottam oda, hogy ehhez az expresszionizmus és a realizmus határán, a Neue Sachlichkeit, az Új tárgyiasság-csoport körül kell alkotót keresnünk. Otto Dix körül. Egyébként is németes a film, erős struktúrába ágyaztam az egészet, hiszen alkotóként én is struktúrákban gondolkodom. Így jutottam el a németekhez, ott is a húszas, harmincas évekhez. A weimari köztársaság utáni, a hitlerizmus előtti időszak izgalmas, bomló, késő manierista, izmusos világához.
Otto Dix-re Dürer, a Bosch, Brueghel hagyományain alapuló, de azt már kicsit szétbontó, őszinte, igazságszerető, kegyetlen hozzáállás jellemző. Felmutatja a világ azon részeit is, amelyek nem föltétlenül szépek, sőt! Megmutatja az iszonyatot, azt, hogy az ember mennyi pusztítást végez, mennyi mindent saját maga tesz tönkre az emberi világból. Ugyanakkor Otto Dix ezt az egészet erős esztétikai rendbe pakolja. (...)"

Kérdésünk: Melyik magyar zenekar frontembere Trócsányi Gergő, a Taxidermia szereplője?

Ha a helyes választ augusztus 30-ig megjelöli, sorsoláson vesz részt, amelyen egy szerencsés megfejtőnk egy példányt nyer Eszéki Erzsébet legújabb, Így látunk mi című könyvéből.

 

A kötet kedvezményes áron megrendelhető a Libri webáruházában.
A játékban való részvétel lezárult!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 11:39 2010.09.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nyertesünk Eldila. Gratulálunk!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft