Panglos
Fidelio
HozzászólásA Köztes Idő: A Galéria az elmúlt évek egyik legfigyelemreméltóbb kortárs művészeti kiállítása, és nem csak azért, mert hűen tükrözi a magyar kulturális életben uralkodó áldatlan viszonyokat.
A kiállításnak maga a kiállítóhely, a Dorottya Galéria a főszereplője, a galéria mostani helyzete ugyanis valódi esettanulmány. A bejáratnál a közönséget nem a tervek szerinti kávézó fogadja, hanem egy újabb fejezet a magyar kulturális politika visszás történetéből. Ez a történet egyben a kiállítási koncepció kiindulópontja, melynek célja, hogy pozitívan befolyásolja a galéria további sorsát.
Az elején le kell szögeznünk, hogy alakuljon bárhogy is a galéria története, a Köztes Idő: A Galéria című tárlat az utóbbi évek egyik legkövetkezetesebb kurátori munkájának az eredménye. Ritka ugyanis, hogy a kiállítóhely, a kiállított műtárgyak és a kiállítási koncepció ennyire szerves viszonyban álljanak egymással. A kiállítás központi darabját egy olyan konceptuális műegyüttes alkotja, a mely fizikai közelségbe tudja hozni az igencsak szakmainak tűnő problémát: a Dorottya Galéria sorsát. Menesi Attila GOOD bye kontextusa című projektjének szerves része, hogy olyan székeken üldögélve olvasgathatjuk a művész levelezését a galéria sorsában érintett intézményekkel (többek között a Műcsarnokkal, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel és Belváros-Lipótváros Önkormányzatával), melyeket Menesi a fenti intézmények vezetőinek dolgozószobájából kért (de nem minden esetben kapott is) kölcsön a kiállítás idejére.
Menesi a galéria 2008-as záróbulijára készült graffiti egy részletét, a GOOD bye-t menekítette át a jelen kiállításba a galéria újrafestésekor. Menesi az ezzel kapcsolatos, és mindenki számára olyannyira ismerős bürokratikus Canossa-járásával egyben az épület tulajdonosváltásával kapcsolatos történéseket is dokumentálta [lásd keretes írásunkat]. Kísérletének legnagyobb tanulsága, hogy azok a döntéshozó mechanizmusok, melyek egy kortárs intézmény jövőjét meghatározzák, mennyire nehezen illeszthetők bele egy működő kortárs intézmény kontextusába. A szedett-vedett irodai székeken ülve így maga a galéria-látogató lesz a legfontosabb szereplő, aki állást foglalhat a Dorottya Galéria sorsáról.
|
A Dorottya Galéria A Dorottya Galéria a belvárosi Dorottya utcában, egy Medgyaszay István tervei alapján készült bér- lehetőséget. A Dorottya Galériát tavaly nyáron zárták be, hogy az épület akkori kezelőjével, az Oktatáskutató és Fej- |
Nemes Csaba Angel Juditnak a kiállítás kurátorának a kérésére festette meg Lappangó című képét. A nyilván nem véletlenül esti megvilágításban megfestett galéria-portál/portré (mely éppúgy lehetne egy krimi, vagy egy erotikus film egyik helyszín-képe) egyszerre pillanatkép és történelmi tabló. Angel koncepciójához hozzátartozik, hogy a festmény kiállítás utáni sorsa összefügg a kiállítóhelyével.
A kiállítótér múltját és emlékezetét modellezte Katarina Šević Amit látok, megvakíthatja című videomunkájában, melyet a Dorottya Galériában forgatott. Šević a nagy múltú kiállítási intézmény személyes és institucionális viszonyait járja körül.
De nem ezen a (talán túlságosan is enigmatikusra sikeredett), groteszk videón bontakozik ki a galéria története.
Noha intézményi státusza, gazdája és neve többször is megváltozott, fennállásának hosszú évtizedei alatt a Dorottya Galéria mindig is kortárs művészeti alkotásoknak adott otthont. Erre az intézményi múltra reflektál rögtön a bejáratnál található, kissé szegényes helytörténeti szekció. Régi kiállítások plakátjainak fénymásolatai (felmerül a kérdés, hogy miért nem eredeti dokumentumokat) láthatók a paravánon, a pedánsan lefűzött füzetekben az itt rendezett kiállítások dokumentációja, a galériával kapcsolatos forrásgyűjtemény - fiatal művészettörténész-hallgatók kutatási eredményei olvashatók.
A Köztes idő helyspecifikus: érvényességi ideje és hatósugara a Dorottya utcai kiállítóteremre, annak jelenlegi helyzetére korlátozódik. Az itt kiállított műtárgyak csak ebben a koordinátarendszerben és ebben a kontextusban értelmezhetőek, de ez éppen a legnagyobb erénye a kiállításnak. A kontextus maga ugyanis sajnos nagyon is jól mutatja azt a kitüntetettnek éppen nem nevezhető helyzetet, amelyet a kortárs képzőművészet a mai magyar közgondolkodásban betölt. Talán ez a kiállítás, (illetve kiállítás-sorozat) alkalmat és lehetőséget teremt arra, hogy ne csak a galéria (egyelőre nem túl sok jóval kecsegtető) sorsa, hanem ez a helyzet is megváltozzon.
Köztes idő: A galéria -Menesi Attila, Nemes Csaba, Katarina Šević csoportos kiállítása
Dorottya Galéria
Kurátor: Angel Judit
Nyitva: június 14-ig
Elküldöm
