Egy Nemes műgyűjtő élete képekben

Százegy éve annak, hogy a Szépművészeti Múzeum látogatói először láthattak válogatást Nemes Marcell El Greco-festményei közül.

Fájó, hogy a kalandos életű mecénás és műkereskedő - szorult anyagi helyzete okán - nagy ívű gyűjteményének legnagyobb részétől nem sokkal az 1910-11-es kiállítás után megválni kényszerült. Így viszont nem olyan meglepő, hogy az október végén nyílt El Grecótól Rippl-Rónaiig című, elsődlegesen Nemes donátori-mecénási szerepének emléket állító tárlat látogatója összesen hat képet láthat csak a görög származású spanyol festőóriástól.

Oskar Kokoschka_Portrait of Marcell Nemes

Klausztrofób zsiliprendszeren keresztül jutunk be a kiállítási térbe, mintha csak egy huszonegyedik századi Don rezidenciájára érkeznénk. Már a két üvegajtó közé zárva is feltűnhet, hogy térfigyelő kamera helyett ezúttal a házigazda Oskar Kokoschka portréjáról ránk vetülő tekintete szemmel tartja az érkezőt. Az első teremben egy faragott bútoroktól, óráktól, zománcképtől, dísztányéroktól és szőnyegektől gazdag, mégsem zsúfolt, ízléses enteriőr fogad. Isten hozott a műgyűjtő világában! És a labirintusszerűen kanyargós termekben voltaképpen a kőszénbánya-menedzserből művészetpártoló mecénássá váló kereskedő kacskaringós életét követhetjük végig. Korabeli katalógusok, szemelvények, archív fotók, eredeti oklevelek és falon futó életrajzi adatok sietnek segítségünkre, hogy jobban megismerjük a délalföldi származású, pályáját rövidáru-kereskedőként kezdő, ízlését többek között a Japán Kávéház művészasztalánál, Rippl-Rónai József, Lechner Ödön, Szinyei Merse Pál társaságában pallérozó, majd műtárgy-adományozó tevékenységének elismeréséül nemesi rangra emelt Nemes Marcell kalandos életútjának fontosabb fejezeteit.

Hiszen a kiállítás fókuszában egyértelműen a gyűjtő-adományozó áll. Véleményem szerint ezért kiváló felütés, hogy a tárlat élén Nemes Marcellnak Rippl-Rónai József által festett portréja szerepel. Azért is nagyszerű ötlet ez, mert hiszen a kép Rippl-Rónai Ödönnek - a festő öccsének, akinek a közvetítésével többek között ez a portrékép is a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tulajdonába került, aki fontos példaképének éppen Nemes Marcellt tekintette, és akinek a nevéhez Nemeséhez hasonló jelentőségű gyűjteménymegalapozó/képtáralapító tevékenység is fűződik - a játékba hozásával rögvest a századelő mecénás-donátor szcénájára irányítja figyelmünket. És végig ott is tartja. Hiszen ezután kisebb-nagyobb blokkokba rendeződik a tárlat, és a jobbára az országban maradt és jobbára közgyűjteményekből kölcsönzött, egykor persze Nemes tulajdonában lévő vagy általa felajánlott műtárgyak mentén ismertet meg velünk egy fordulatos karriert. Teret kapnak az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét megalapozó ókori üvegek és vázák, a Szépművészeti Múzeumnak felajánlott flamand és itáliai mesterek, illetve modern magyarok (Munkácsy, Ferenczy, Paál, Vaszary) munkái, továbbá a 20. század elejének műgyűjtői körében igen népszerű vázlatok, azaz „Skizzenbildek" is. A felbecsülhetetlen értékű és nagy becsben tartott műkincseket - Mányoki Ádám Rákóczi-portréja, valamint El Greco Bűnbánó Magdolnája - hozzájuk témájukban vagy hangulatukban hasonlító remekművek veszik körül. Ízléses, szellős és finom az installáció. A kiállítás végül kitér Nemes kecskeméti képtáralapító tevékenységére is, bemutatja Nemest mint művészeti díj létrehozóját, illetve majd' tucatnyi képpel hajt fejet a mecénás egyik legkedvesebb hazai művésze, Rippl-Rónai József előtt.

Paul Cézanne_Tálaló

Utóbbit azért is tartom nagyon fontos és jó döntésnek, mert a tárlaton érzett egyetlen hiányomat is majdnem feledtetni tudta. A felsorolásszerű hommáge-kiállításból ugyanis kirajzolódik a kereskedő-művészetpártoló markáns arcéle, viszont alig ismerjük meg Nemesnek, a műkedvelőnek az ízlését. Sok szempontból izgalmasabb, ám nyilván jóval költségesebb és nehezebben összeszedhető lett volna egy ilyen, ízléscentrikus tárlat létrehozása.

Aki tehát El Greco vagy Rippl-Rónai-boomra számít, csalódni fog - előbbi öt esztendeje volt látható éppen a Szépművészeti Múzeumban, utóbbi év végéig megtekinthető még Kaposváron. Aki viszont egy mára már szinte csak hírből ismert életformát és annak korszakos jelentőségű reprezentánsát szeretné közelebbről megismerni, közben meg - pazar szemléltető anyagként - gyönyörű festményeket is (újra)felfedezni, az semmiképpen ne hagyja ki a sokszínű, informatív, gazdag tárlatot!

El Greco_Mária Magdolna

El Grecótól Rippl-Rónaiig - Nemes Marcell, a mecénás műgyűjtő
Szépművészeti Múzeum
Megtekinthető: 2012. február 19-ig.

Nézzen utána a Fidipédián!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)