Tovatűnt klausztrofób eufóriánk

A Műcsarnok régi-új kiállítóterében futó Seres Szilvia-videóinstalláció a föld alól kérdezi: hová tűnt a földalattiság?

Alászállunk a mélybe. Vagyis inkább csak átszállunk. A Földalattiról a Mélycsarnokba, felszínről az undergroundba. Hősök tere. "Egy kicsit gettó / egy kicsit metró" - jut eszembe a Neurotic-dal, és valahogy úgy vagyok, hogy Seres Szilvia: Laza optimizmus című videóinstallációját lesve végig Pajor Tamás szövegei lüktetnek a fejemben.

Seres Szilvia: Laza optimizmus (fotó: Kapusi Zoltán)

A Laza optimizmus afféle emlékidéző idézetgyűjtemény. Egy eltűnt múlt több hangon, de azonos hangnemben megszólaló nyomozati anyaga. "A szálak összefutnak, mint a tej". A végtelenítve pergő képeken visszafelé pörög az idő. Seres 2006-ban ültette kamera elé interjúalanyait - a hetvenes évek hazai avantgárd közegéből indult alkotókat -, akiktől azt kérte, emlékezzenek vissza a rendszerváltás körüli évek művészeti-kreatív-közösségi pezsgésére, illetve gondolják át azt is, mivé lett, hová tűnt a kilencvenes évek elejének frissessége, hevülete. A megszólítottak - Bárdos Deák Ági énekes, dalszövegíró; Halász Péter színész, rendező; Király Tamás divattervező; Najmányi László képzőművész, performer; Müller Péter Sziámi és Várnagy Tibor képzőművész, művészeti író - egytől egyig keserű nosztalgiával néznek vissza a paradox módon éppen a szabadság által szétvert közösségiségre. Szavaikat, történeteiket Rodolf Hervé videói kísérik úgy is, mint a felelevenített helyzetek, helyszínek, életérzés megelevenítői. A hangok és a képek itt-ott finoman, montázsszerűen érnek össze, koccintva mintegy a megidézettekre.

Müller Péter Sziámi (fotó: Kapusi Zoltán)

Hervé házibulikban, kapualjakban, taxiban, konyhákban és szobakoncerteken készített képsorai kiválóan idézik a tovatűnt klausztrofób eufóriát, az önként választott gettót, a kreatív Gesamtkunstwerkben való feloldódást, amit azok alkottak meg a hetvenes-nyolcvanas években, akiknek a szocialista realizmus nem volt terepe, és akik jószerivel akkor keltek, amikor a Nap lement. Babapiskótáktól édes, tollaktól ékes, érett gyümölcsök fedte éretlen testeket látunk, pár négyzetméternyi területen lejtett extatikus táncot, tudatmódosult karnevált. Színes boák között Polaroidok készülnek. A „szakítsd le a Napot"-esztétika helyből megörökíti magát. Hervé legendás kacsája pedig - igen, egy élő, hápogó - átéli, végignézi az egészet. A kamera meg őt.

Fontos szempontok hangoznak el. A bipoláris és az azutáni világ esztétikai és művészetszociológiai összevetései. Alapvető változás - mondják a megkérdezettek -, hogy megszűnt a közös ellenség, átalakultak az értékek, érvénytelen már a fekete és a fehér, és ez igencsak szétzilálta a késő Kádár-korban véd- és dacszövetséggé összeállt underground művészi közeget. Halász Péter úgy érzi az interjú készültekor: a feldobottságtól, kilencvenegy laza optimizmusától lassan, de módszeresen a torokharapdálásig fajult a helyzet. A helyzetre jellemző két fő karakterjegyként a féltékenységet és az irigységet nevezi meg.

Seres Szilvia: Laza optimizmus (fotó: Kapusi Zoltán)

A piac törvénye az évek során véget vetett a társadalmi, erkölcsi célt is szolgáló, hetvenes-nyolcvanas éveket meghatározó őszinte, hősies barkács-érának, ahol a hiánygazdaságtól sújtott divattervező anyagokat, a sivár valóságtól elvágyódó művész színházat kreálhatott. Ahol a talajmenti fagyok nem teljesen dermesztették le a földalatti agyakat. Ám ez a színes katakombavilág kétségkívül megsínylette, hogy rádőltek a levegőtlen szocializmus falai. Najmányi, Király és Halász töpreng, elemez, Müller jobbára csak (sziá)mitizál. Mindnyájuk pozíciója igen érdekes, hiszen mégiscsak a piacnélküli világban indult művészként hódították meg a piaci világot. Nosztalgiájuk érthető, noha jórészt kétségkívül biológiai.

Seres Szilvia munkája alighanem pótolhatatlan, megismételhetetlen és kreatív alkotás. Ha tetszik, tetemre hívás, ha tetszik, mitizáló szándékú mű. Véleményem szerint legjobban akkor járunk, ha kordokumentumként nézzük-olvassuk. Keresve sem kaphatott volna jobb teret a Műcsarnok régi-új kiállítóhelyénél, az egykori Menü Pont projektgalériánál, amelynek underground-tematikája okán méltán lett névadója. Ássuk ki az undergroundot, irány a Mélycsarnok!

Seres Szilvia: Laza optimizmus (fotó: Kapusi Zoltán)

Laza optimizmus - Seres Szilvia videóinstallációja
Mélycsarnok, a Műcsarnok projektgalériája
Megtekinthető: 2012. február 12-ig

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)