Tovatűnt klausztrofób eufóriánk

A Műcsarnok régi-új kiállítóterében futó Seres Szilvia-videóinstalláció a föld alól kérdezi: hová tűnt a földalattiság?

Alászállunk a mélybe. Vagyis inkább csak átszállunk. A Földalattiról a Mélycsarnokba, felszínről az undergroundba. Hősök tere. "Egy kicsit gettó / egy kicsit metró" - jut eszembe a Neurotic-dal, és valahogy úgy vagyok, hogy Seres Szilvia: Laza optimizmus című videóinstallációját lesve végig Pajor Tamás szövegei lüktetnek a fejemben.

A Laza optimizmus afféle emlékidéző idézetgyűjtemény. Egy eltűnt múlt több hangon, de azonos hangnemben megszólaló nyomozati anyaga. "A szálak összefutnak, mint a tej". A végtelenítve pergő képeken visszafelé pörög az idő. Seres 2006-ban ültette kamera elé interjúalanyait - a hetvenes évek hazai avantgárd közegéből indult alkotókat -, akiktől azt kérte, emlékezzenek vissza a rendszerváltás körüli évek művészeti-kreatív-közösségi pezsgésére, illetve gondolják át azt is, mivé lett, hová tűnt a kilencvenes évek elejének frissessége, hevülete. A megszólítottak - Bárdos Deák Ági énekes, dalszövegíró; Halász Péter színész, rendező; Király Tamás divattervező; Najmányi László képzőművész, performer; Müller Péter Sziámi és Várnagy Tibor képzőművész, művészeti író - egytől egyig keserű nosztalgiával néznek vissza a paradox módon éppen a szabadság által szétvert közösségiségre. Szavaikat, történeteiket Rodolf Hervé videói kísérik úgy is, mint a felelevenített helyzetek, helyszínek, életérzés megelevenítői. A hangok és a képek itt-ott finoman, montázsszerűen érnek össze, koccintva mintegy a megidézettekre.

Hervé házibulikban, kapualjakban, taxiban, konyhákban és szobakoncerteken készített képsorai kiválóan idézik a tovatűnt klausztrofób eufóriát, az önként választott gettót, a kreatív Gesamtkunstwerkben való feloldódást, amit azok alkottak meg a hetvenes-nyolcvanas években, akiknek a szocialista realizmus nem volt terepe, és akik jószerivel akkor keltek, amikor a Nap lement. Babapiskótáktól édes, tollaktól ékes, érett gyümölcsök fedte éretlen testeket látunk, pár négyzetméternyi területen lejtett extatikus táncot, tudatmódosult karnevált. Színes boák között Polaroidok készülnek. A „szakítsd le a Napot"-esztétika helyből megörökíti magát. Hervé legendás kacsája pedig - igen, egy élő, hápogó - átéli, végignézi az egészet. A kamera meg őt.

Fontos szempontok hangoznak el. A bipoláris és az azutáni világ esztétikai és művészetszociológiai összevetései. Alapvető változás - mondják a megkérdezettek -, hogy megszűnt a közös ellenség, átalakultak az értékek, érvénytelen már a fekete és a fehér, és ez igencsak szétzilálta a késő Kádár-korban véd- és dacszövetséggé összeállt underground művészi közeget. Halász Péter úgy érzi az interjú készültekor: a feldobottságtól, kilencvenegy laza optimizmusától lassan, de módszeresen a torokharapdálásig fajult a helyzet. A helyzetre jellemző két fő karakterjegyként a féltékenységet és az irigységet nevezi meg.

A piac törvénye az évek során véget vetett a társadalmi, erkölcsi célt is szolgáló, hetvenes-nyolcvanas éveket meghatározó őszinte, hősies barkács-érának, ahol a hiánygazdaságtól sújtott divattervező anyagokat, a sivár valóságtól elvágyódó művész színházat kreálhatott. Ahol a talajmenti fagyok nem teljesen dermesztették le a földalatti agyakat. Ám ez a színes katakombavilág kétségkívül megsínylette, hogy rádőltek a levegőtlen szocializmus falai. Najmányi, Király és Halász töpreng, elemez, Müller jobbára csak (sziá)mitizál. Mindnyájuk pozíciója igen érdekes, hiszen mégiscsak a piacnélküli világban indult művészként hódították meg a piaci világot. Nosztalgiájuk érthető, noha jórészt kétségkívül biológiai.

Seres Szilvia munkája alighanem pótolhatatlan, megismételhetetlen és kreatív alkotás. Ha tetszik, tetemre hívás, ha tetszik, mitizáló szándékú mű. Véleményem szerint legjobban akkor járunk, ha kordokumentumként nézzük-olvassuk. Keresve sem kaphatott volna jobb teret a Műcsarnok régi-új kiállítóhelyénél, az egykori Menü Pont projektgalériánál, amelynek underground-tematikája okán méltán lett névadója. Ássuk ki az undergroundot, irány a Mélycsarnok!

Laza optimizmus - Seres Szilvia videóinstallációja
Mélycsarnok, a Műcsarnok projektgalériája
Megtekinthető: 2012. február 12-ig