Praktikus design

Egyetemisták tervezte versenyautók és kiterjesztett design. Véget ért a Formula Student Hungary.

A Magyarországon idén másodszorra megrendezett Formula Student Hungary gyökerei több évtizedre nyúlnak vissza. Az első versenyt 1981-ben szervezték az USA-ban. A megmérettetés azóta nem csak Európát, hanem Ázsiát, Dél-Amerikát és Ausztráliát is meghódította. A kezdeményezés lényege egy mondatban összefoglalható - autóverseny egyetemistáknak - de ennél lényegesen többet kínál és ad mind a versenyzőknek, mind a verseny mögött álló cégeknek. 

Formula Student Hungary1

A versenyen induló egyetemi csapatok egyik legfontosabb dolga a kiírásnak megfelelő versenyautó megépítése, de ennél jóval komplexebb a feladat: az egész projektet a tanulóknak kell felépíteniük, beleértve a szükséges anyagi háttér megteremtését (szponzorok bevonásával), a menedzsmenten át a designig. Az idei versenyen sem volt ez másként és a magyar egyetemisták, akik két csapattal (BME Formula Racing Team, KEFO Motorsport) képviseltették magukat, nem is vallottak szégyent. Az augusztus 18 -és 21-e között zajló nemzetközi versenynek a Győr-Gönyű hajóállomás melletti autópálya adott otthont, ahol megbizonyosodhattunk, hogy a magyar egyetemisták nem hogy képesek csapatokat kiállítani, hanem kiváló szervező tehetséggel is bírnak. Mint a helyszín is mutatta, több nagy céget sikerült megnyerniük szponzornak, így többek között az Audi Hungaria, a Continental, KNORR-BREMSE és a MEDITOR is támogatta a rendezvényt. Ráadásul a fiatal lendület nem merült ki a pályán vagy a külföldi csapatok lelkesedésében. Még a főszervezői feladatokat is egy egyetemista, Csütörtöki Tamás látta el. 

Formula Student Hungary2

Designról szólva kézenfekvőnek tűnik az autók felmutatása a témában, de aki erre számított, annak némiképp csalódnia kellett. A szigorú műszaki előírások miatt ugyanis nincs túl tág mozgástere a formatervezőknek, más területen azonban nem csak ki élhették ebbéli hajlamaikat a jelentkezők, hanem feladatuk is volt. Ezek közé tartozott például a csapatok arculatának megtervezése, ahogy a rendezvényhez tartozó és a csapatokat bemutató kiadványok designja. Mivel a design csupán egy része a komplett projektnek, így igen életszagúan a praktikus hasznot és az anyagi feltételeket figyelembe véve voltak kénytelenek tervezni a hallgatók. Ez azonban, mindenféle rosszmájú előfeltételezéssel ellentétben, kiegyensúlyozott eredményt hozott: jól működtek a csapatok, jól mentek az autók és egységes, modern designt hoztak a kiadványok is, oly annyira, hogy nagyobb cégek is példát vehetnének a tartalom és a forma arányát illetően.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)