Egy gyilkos képei

Régóta tudjuk, hogy a művészi tehetség és az erkölcsi érzék nem feltétlenül jár kéz a kézben.

Jól példázza ezt Eadweard Muybridge (1830-1904) angol fotográfus esete, aki valóban kiváló munkássága mellett arra is szakított időt, hogy megölje felesége szeretőjét. Sőt, egy felmentéssel megúszta, mivel a bíróság végül is igazságos tettnek minősítette az esetet, emellett többen is tanúsították, hogy Muybridge-nek egy korábbi balesete miatt (amiben több fejsérülést is elszenvedett), megváltozott a jelleme és furcsa fejfájásai vannak.

A bulvár események mögött azonban egy sejthetően különc, de mindenképpen zseniális fényképész rejtezett. Tájképein megörökítette a Vadnyugatot, San Francisco utcáit, a Keleti-partvidék világítótornyait, legnagyobb érdeme azonban a mozgókép műfajának fejlesztése. Készített mozgóképet 24 kamera és egy időzítő segítségével, és zoopraxiscope (a név az élő-mozgó-látható igék görög megfelelőiből áll össze) nevű gépezetével.

A művész lenyűgöző munkásságából 2010. szeptember 8-án nyílik kiállítás a Tate Britainben, addig is, íme egy kis ízelítő.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)