Nyílt nap a Zsolnay Negyedben

Szombat délelőtt bárki ingyen megtekintheti a Zsolnay Negyed már felújított ingatlanjait.

Nyílt napon mutatja be a lakosságnak a tavalyi pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében épülő Zsolnay Kulturális Negyedet a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. szombaton. A Fidelio.hu stábja már korábban bejárhatta az épülő negyedet, kedvcsináló videónkon 2011. februári állapotok láthatók:

Az érdeklődők a nyílt napon szakmai vezetés mellett tekinthetik meg az építési terület biztonságosan megközelíthető ingatlanjait. A csoportok a Zsolnay Mauzóleum Felsővámház utcai bejáratánál, az oroszlános sétánytól indulnak délelőtt 9, 10 és 11 órakor."
A túra alatt a látogatók megismerkedhetnek a negyed legfőbb turisztikai látványosságaként szolgáló Zsolnay Mauzóleummal, a folyamatban lévő egyetemi és kulturális célú épületekkel és átsétálhatnak a 6-os út feletti gyaloghídon is. A Labor és a Bóbita Bábszínház már elkészült épületében is tehetnek egy rövid sétát. A tervek szerint a nyár folyamán nyílt napokkal várják majd a lakosságot.

A 2009-ben kezdődött kivitelezés részeként a 19. századi magyar iparművészet kibontakozásában és Pécs modern kori városfejlődésében meghatározó jelentőséggel bíró Zsolnay manufaktúrát átköltöztették a negyed keleti részébe. A megüresedett épületeket átépítik, felújítják, emellett megszépül a gyár értékes növényeket rejtő, műemlék szobrokkal, vázákkal díszített parkja is.

Sikorski-ház

Az egyes épületek átadása 2010 nyarától folyamatos. A Zsolnay-porcelánritkaságokat bemutató Gyugyi-gyűjteménynek otthont adó Sikorski-ház például már megújult. A páratlanul értékes kollekció iránt a tavaly szeptemberi nyitás óta hatalmas az érdeklődés, annak ellenére, hogy azt a folyamatban lévő építkezés miatt előzetes bejelentés alapján lehet csak látogatni. A Zsolnay-negyed északi és déli részét összekötő negyvenöt méter hosszú új gyalogoshíd október végén került a helyére és gyakorlatilag befejeződött a Zsolnay Mauzóleum rekonstrukciója is: a gyáralapító nyughelyét a tervek szerint már idén tavasszal megnyitják a látogatók előtt.

A Bóbita Bábszínház új épülete (fotó: Végh Dániel)

A Gyermek és Családi Negyedbe költöző Bóbita Bábszínház január végétől várja a közönséget. Ebben a negyedben működik majd a tudomány és technika háza, a planetárium, a Pécsi Galéria és a Zsolnay út déli oldalán kialakított parkolóház. A Pécsi Galéria kiállítótere már tavaly megnyitotta kapuit Pinczehelyi Sándor képzőművész életmű-kiállításával. Az Alkotó negyed belső udvarának átadása ez év első felében várható, ekkor nyílik meg az Ifjúsági Ház rendezvényterme, továbbá a Míves negyed a család- és gyártörténeti kiállítással, valamint az inkubátorházzal. Utolsóként az egyetemi ingatlanok és az Ifjúsági Ház irodaépülete készül el.

A Zsolnay Kulturális Negyed a pécsi Európa Kulturális Fővárosa 10,8 milliárd forint költségvetésű és egyetlen folyamatban lévő nagyberuházása, melynek idén szeptemberig minden létesítménye elkészül. A 35 ezer négyzetméteren elterülő kulturális negyed az ország egyik legnagyobb kulturális központja lesz. Az elképzelések szerint a létesítmények minden korosztály számára kínálnak majd programokat és évente összesen 200 ezer látogatót fogadnak majd.

 

 

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)