Takashi Murakami munkáiból nyílik tárlat Versailles-ban

Mosolygó virágok és manga figurák költöznek a Napkirály lakába.

Takashi Murakami
Galéria megnyitása

További képekért kattintson a fotóra!

A japán Warholként is emlegetett Murakami munkái egészen új megvilágításba helyezik a franciák talán legnagyobbra tartott, pompától roskadozó termeit. Bár Murakami nemzetközileg elismert művész, marketing szakemberként dolgozik a Louis Vuittonnak (neki köszönhető az új, összefűzött LV logo), forgatott Kirsten Dunsttal, a szabad szellemű francia közvéleményben mégis akadtak olyanok, akik helytelenítették a tárlat ötletét, mondván, hogy Murakami munkái nem passzolnak a patinás termekbe.
A képeket elnézve azonban sokkal inkább úgy tűnik, hogy egy egészen rendhagyó kiállítás született. Murakami mangákat idéző figurái, mosolygó virágai és furcsa Buddha szobrai különös fényben ragyognak az arany díszítette termekben, miközben új életet lehelnek az évszázados falakba. Versailles a művész számára a nyugati történelem legnagyobb szimbóluma, „ az eleganciára, a műveltségre és a művészetre való törekvés emléke, egy olyan világé, amiről a legtöbben csak álmodunk."

A kiállítás december 12-ig látogatható a Versailles-i kastélyban.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Fidipédia

Mai évfordulók

  • Robert Capa halála (1954)