60 éves az MR Énekkar

Február 26-án jubileumi koncertre készül az MR Énekkar, amelynek vezető karnagya, Somos Csaba erre a hangversenyre meghívta elődeit is. Az Énekkart tehát Sapszon Ferenc, Strausz Kálmán és Erdei Péter is vezényelni, Somos pedig egy ősbemutatót dirigál majd.

Orbán György kifejezetten erre az alakomra komponálta Ricercare című művét. „A szó jelentése keresni valamit, a barokk fúga korai formáját nevezték így. Művem egy híres bibliai szöveg személyes interpretációja, egyféle »próbálkozás«, »olvasat« ez is. Szent Pál Korintusiaknak írott első levelének 13. fejezetéről van szó, amely »szeretethimnusz« gyanánt is ismeretes" - írja a zeneszerző. A műben a jézusi szeretet leírását egy apokaliptikus kép, majd a gyerekekről, furcsa tükrökről, aztán a hitről, a reményről, a szeretetről szóló részek követik. Ezzel a mély tartalommal bíró kompozícióval zárja majd az MR Énekkar történetének eddigi hatvan évét.

MR Énekkar (fotó: Neubauer)

www.mrze.hu

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG