Birta Gábor kontratenor Händel nem hivatalos életrajzát tárja elénk december 10-én az Óbudai Társaskörben.
Georg Friedrich Händel, a barokk életérzés világi fenegyereke gazdag egyéniségével és ezerarcú munkásságával már generációk tömegét rajongóvá tette. Német születésű, mégis az angolok tartják nemzeti szerzőjüknek. Hatalmas egyénisége hatással volt az őt követő muzsikusokra is, mint például Mozart, Beethoven vagy Rossini.
A Händel-legenda az ő megdöbbentő, mulatságos, varázslatos és bohém személyiségét mutatja be oly módon, hogy a róla szóló legpikánsabb anekdotákon keresztül elkíséri a szülői háztól egészen az időskor alkonyáig. Utazásai, találkozásai, szakmai és szerelmi csatározásainak története tizenkét olyan Händel-ária köré fűződik, amelyek az ismert melódiák mellett javarészt ritkán hallhatóak. Aki még ennél is különlegesebbre vágyik, gazdagodjon annyival, hogy Birta Gábor zenés-prózai estjéhez hasonlót kontratenor eddig még soha nem készített. A másfélszeres közönségszámot vonzó németországi (Stuttgart) premier után végre Magyarországon is hódító útjára indul.
Birta Gábor fiatal kora ellenére számos koncerttel és előadással bizonyította tehetségét. A nemzetközi sikerek után itthon is lehetőséget kapott a Magyar Állami Operaház színpadán, ahol hangos sikerrel debütált Händel Xerxészében. Különleges kontratenor (mezzoszoprán) hangi adottságainak köszönhetően a kritikusok is hamar felfigyeltek rá és nagy jövőt jósolva neki üdvözölték az opera szakmában. Számos teltházas koncertje után egy egészen új felfogású produkcióval áll a nézők elé: prózai-zenés est, Händel életének fonalát követve, inkább személyes, mint történelmi megközelítésben. Műfaját meghatározni nagyon nehéz lenne, hiszen a próza és a zene jól megtalált egyensúlya, a néhol dramatikus, néhol narratív szövegek és az áriák laza szövetét átfonó életrajzi szál egy egészen új megközelítésben mutatja be a barokk zenét és annak egyik legnagyobb komponistáját.
A Händel-legenda, avagy egy nem hivatalos életrajz 12 áriában
2010. december 10. 19:00 - Óbudai Társaskör
Km.: Birta Gábor (kontratenor), Sándor Szabolcs (zongora, csembaló)


(fv)
Fidelio
21 Hozzászólás
Elküldöm































Akkor Gyere rá! Itt az első kérdés a Bartók Rádióban éppen hallható mű kapcsán: Bartók kétzongorás zenekari koncertjének eredetijében hány zenész játszik, és milyen ütőhangszerek szerepelnek a műben?
Ilyen amúgy már van, szerénységem tiltja megnevezni :)
ÉN bizony cikiztem a szeretett Fideliót, mert talán így jobban érzékeli, hogy nem fekete- meg egyéb övekről van szó, hanem a kötelező színvonalról.
"A játék nem csak a fideliósoknak szól." -Írtad, de mer én nem tudni magyar, főkén nyelftanát, eszt nem érti: kinyek másnok szolni, ha nyem a sok-sok fideli jósnak. Talány tán máshol is ugyanaz kérdése kerül a jatékba, így kéccer a rókkáról a bör lenyuzni egyröl?
Különben nem majomkodom tovább, mint te, de magam is gondoltam már ellen-játékra: komoly kérdésekkel több kategóriában, és természetesen komoly nyereményekkel. Dedósoknak dedós kérdés, felnőtteknek nekik való. Én már a Pajtás játékaiban is részt vettem, ismerem azt a színvonalat is, de azóta több minden rám ragadt.
Na jó ez a jobboldali válasz volt.
Baloldalnak: ellenforadalmár
Centrum Pártnak: szelíden ellenlábas
Zöld Pártnak: lábasfejű
Szerintem ellentengernagy.