Óbudai Társaskör

A Zene Világnapja az Óbudai Társaskörben

Rendhagyó esttel készülnek Óbudán október 1-jére. Nemcsak a zenét, hanem a 80 éves Czigány Györgyöt is köszöntik ezen a napon.

 

Czigány Györgynek az elmúlt években elsősorban rádiós és televíziós szerkesztő-műsorvezetői oldalával találkozhattunk, de valójában egy polihisztorral állunk szemben. Az Erkel- és Liszt-díjas író, költő, újságíró, zenei rendező tudása e sokféle területen is kimagasló.

Czigány György

Czigány György Budapesten született 1931. augusztus 12-én, de középiskolai tanulmányait már Győrben, a bencés gimnáziumban végezte. 1951-1956 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult Kadosa Pál növendékeként, ahol zongoraművész tanári diplomát szerzett. Ezután a Magyar Rádió munkatársa lett, ahol később zenei főosztályvezetőként tevékenykedett. 1956-ban és azután is rendszeresen orgonált a krisztinavárosi templomban. 1976-ban került a Magyar Televízióhoz, ahol 1990-1992 között művészeti producer, 1993-1996 között a zenei műsorok stúdióvezetője volt. 1999-től az Írószövetség költői szakosztályának elnöke.

 

Czigány György 80 éves

2011. október 1. 19:00

Óbudai Társaskör

Km.: Budapesti Vonósok, Máry Szabó Eszter (ének), Czigány György (zongora), Merényi Judit (próza)
Műv. vez.: Botvay Károly
Hangversenymester: Bánfalvi Béla
Műsorvez.: Baranyi Ferenc

A Zene Világnapja

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Poster Image

Az Óbudai Társaskör épülete a régi Óbuda központjában, az egykori királyi, később királynői palota szomszédságában található. A klasszicista, műemlék ház - melynek múltja a római korig nyúlik vissza -, eredeti hangulatot idéző helyreállítása az Ybl-díjjal jutalmazott építész, Korompay Katalin tervei nyomán 1988-ban fejeződött be. A Társaskör a több mint két évtized alatt nemcsak a szűken vett városrész, hanem Budapest, sőt az ország kulturális és társasági életének is jól ismert intézményévé vált.

A Társaskör ad otthont a Budapesti Vonósoknak, a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak, az Auer Vonósnégyesnek és a Budapest Ragtime Bandnek. Ezek az együttesek állandó fellépői a rendezvényeknek, legyenek azok a Kiskorona utcában, a Kiscelli Múzeum - Budapest talán legjobb akusztikájú - udvarán, a Bonfini sírját is őrző Szent Péter és Pál-főplébánia-templomban, vagy Pest-Buda-Óbuda első református templomában.
Komolyzenei estekhez gyakran társul az irodalom akár prózában, akár versben. De igaz ez fordítva is. A rangos irodalmi estek, könyv- és hangoskönyv-bemutatók gyakori és szívesen látott vendége a zene.

A Társaskör udvara, zöld pázsitja, hatalmas gesztenyefái ideális helyszínt biztosítanak a nyári rendezvényeknek. Színház, sanzonest, klasszikus- és szalonzene, ragtime és bigband muzsika váltja egymást az apró kertben.

A Társaskör Galéria a kortárs képzőművészet iránt érdeklődőknek kínál magyar, és alkalmanként külföldi művészek munkáiból időszaki kiállításokat. A tárlatokat műfaji és generációbeli sokszínűség jellemzi. A galériát a főváros ismert, progresszív kiállítóhelyei között tartják számon.
A professzionális művészeti rendezvények, kiállítások sokaságát látogató közönség mellett a bridzselni vágyók, a gyermekeiket zenére tanítani szándékozók, a szenvedélyes fotósok is otthonra leltek az Óbudai Társaskörben.