Beethoven Budán

Ahogy 2000 óta minden évben, idén is koncertsorozattal emlékeznek Beethoven hangversenyére, amit a Budai Várban adott.

Idén lesz 211 éve annak, hogy a német zeneszerző hangversenyt adott József Nádor első feleségének, Alexandra Pavlovna nagyhercegnőnek nevenapján. A Budavári Önkormányzat háromnapos eseménysorral tiszteleg a művész előtt.

Május 6-án este fél nyolctól Grego (Földvári Gergely) ad klasszikus és jazz zongorahangversenyt a budai Városháza tanácstermében, Beethoven-témákat feldolgozva. Május 7-én, az ünnepi évfordulón két rendezvény is várja az érdeklődő közönséget: délután fél öttől az MTA Zenetudományi Intézet Bartók-termében Beethoven teadélutánt rendeznek. Mácsai János vendége Somlai Petra, Hollandiában élő fortepianista lesz, aki művésztársaival korai Beethoven darabokat mutat be a múzeum Broadwood zongoráján. Este héttől a Budavári Önkormányzat koszorút helyez el Beethoven emléktáblájánál a Várszínháznál, majd fél nyolctól az angol Salomon Quartet lép fel a Várszínházban, Simon Standage vezetésével. A neves hegedű­művész neve minden bizonnyal ismerősen cseng a magyar zenekedvelő közönség számára is, hiszen a 17.-18. század zenéjének egyik specialistája. 

Ludwig van Beethoven

Május 8-án az MTA budavári kongresszusi dísztermében Ránki Dezső és Klukon Edit lép fel, akik Liszt Ferenc kétzongorás átiratát mutatják be Beethoven IX. szimfóniájából. A művet az előadóházaspár már nagy sikerrel játszotta világszerte, Magyarországon és külön öröm a szervezők számára, hogy ez alkalommal a „Beethoven Budán" sorozat Európa-napi koncertjének adhat rangot ezzel a különleges elő­adással.

További információk itt érhetők el.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG