Bérletbontás a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál

Az Olasz Intézetben február 10-én, április 13-án és május 18-én rendezett koncertekre immár hangversenyenként is lehet jegyet váltani.

A három koncert műsorán Rossini és Mozart zenéi váltakoznak, hol egy-egy divertimento, hol szonáták hangzanak el. A klasszikus műsorokat és a nagy hagyománnyal rendelkező előadókat szerető közönség tehát nemcsak a három, hanem egy-egy koncert erejéig is részese lehet a különleges élménynek. A zenekar Baráti Körének természetesen változatlanul jár a 10% kedvezmény.

Liszt Ferenc Kamarazenekar (fotó: Pető Zsuzsa, Müpa)

Az együttes tagjai azonban nemcsak erre a koncertsorozatra készülnek nagy erőkkel. Január 26-án ugyanis jótékonysági koncertet adnak az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézményben (III. kerület, Kiskorona u. 3.) délután kettőtől. Ugyancsak hallható a kamarazenekar az ELTE Dísztermében február 15-én este fél nyolctól.

Természetesen a tavasz nem múlhat el a Budapesti Tavaszi Fesztivál nélkül, és a fesztivál a Liszt Ferenc Kamarazenekar nélkül. Vendégük nem más lesz, mint Maxim Vengerov, aki a hegedűsként néhány éve vállsérüléssel visszavonult - akkor úgy tűnt, örökre. Szerencsére egészsége javulni látszik, így március 17-i koncertjén két kettősversenyben is színpadra lép mint szólista és karmesterként is láthatjuk, amint Mozart C-dúr, Jupiter szimfóniáját vezényli.

Nézzen utána a Fidipédián!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG