A Magyar Telekom, a Művészetek Palotája stratégiai partnere ajánlásával

Chopin reggeltől másnap estig Bogányi Gergellyel

Ismertek és kedveltek az úgynevezett maraton-koncertek, amikor egy vállalkozó szellemű együttes (és) vagy hangversenyrendező reggeltől késő estig tartó hangversenyt szervez egy-egy zeneszerző életművéből.

Ilyenkor sokféle műfaj, sokféle előadói apparátus szólaltatja meg a kiválasztott komponista szimfonikus, kamara- és versenyműveit. November 27-én és 28-án hasonló, ám nem teljesen ugyanilyen koncertre invitálja közönségét a Művészetek Palotája. A két nap alatt tíz, egyenként másfél-kétórás program egyetlen közreműködője a Kossuth-díjas Bogányi Gergely zongoraművész lesz, aki - saját szavaival - transzcendens erőket is mozgósítva arra vállalkozott, hogy megszólaltassa Chopin valamennyi, szólózongorára írt kompozícióját. A feladat heroikus, hiszen a zongora poétájának nevezett zeneszerző semmilyen más hangszerre nem írt, mint a 19. század első felének „sztárjára", az éppen megreformált, fantasztikus szimfonikus effektusokra képes kalapácszongorára.

A kétrészes koncerteken váltakozva hangoznak majd el a balladák, mazurkák, polonézek, noktürnök, keringők, berceuse-ök. A két híres etűdsorozatra és a varázslatosan intim 24 prelűdre egy-egy félidőt szentel az előadó, nem megbontva ezeket az egy opus-szám alá rendezett füzéreket.

A hangversenyekre bérletek is válthatók, a részletek a honlapon - http://www.mupa.hu/ - olvashatók.

Bogányi Gergely

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 3 01:19 2010.11.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Érdeklődöm, h meg vannak-e még a jegyek, mert engem érdekelne. Ha igen h lehetne hozzájutni  és kifizetni? Üdv: N. K. Olga (Vác)

    +3630-274-3947 (sms-re válaszolok)

  2. 2 23:56 2010.11.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte


  3. 1 23:56 2010.11.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Eladó 2 db jegy a most szombati Bogányi Gergely – Chopin összes című egész napos maratoni koncertsorozatra.

     

    Helyszín: Művészetek Palotája

    Idő: 2010. november 27. 10:00 - 22:00

     

    A 2 jegy ára: 5000 Ft! (egyébként 9000 Ft lenne, mert 5 X 900 Ft X 2 fő)

     

    Bővebb info: http://mupa.hu/program/boganyi-gergely-8211-chopin-osszes/2010- 11-27_10-00

     

    Érdeklődni: hn15@freemail.hu

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.