Chopinről Érdivel

Chopin kétszázadik születésnapja Érdi Tamás életében különösen emlékezetes. A sűrű évad és a rövid nyári vakáció után augusztus 20-án Balatonfüreden, 29-én pedig Szentendrén koncertezik.

A szusszanásnyi szünet már augusztus elején véget ért az Ördögkatlan Fesztivál palkonyai koncertjével. A gyönyörű világörökségi körtemplomban még a földön is ültek a Fesztivál Chopin rajongói. Az igazi munka azonban csak most kezdődik.

Érdi Tamás augusztus 20-án Balatonfüreden, a frissen felújított Vaszary Palotában játszik Chopint, majd a Duna Televízióban júniusban tett felajánlásának harmadik állomására kerül sor augusztus 29-én Szentendrén, az Éjjel Nappal Fesztivál keretében. Tokaj és Tiszaújváros után - ahol 2 millió forintnyi adomány gyűlt össze - ez a harmadik város, ahol az árvízkárosultak javára zongorázik. A szentenderei koncert után a beérkezett felajánlásokat közös elhatározásból Tamás a szentendrei polgármesterrel együtt adja majd át a jelenleg is épülő „árvízkárosult testvérfalunak". Itt az új óvoda és iskola megkapja azokat a bútorokat is, amire Szentendrénekmár nincs szüksége, sőt, a testvérváros-testvérfaluja celebráción Tamás a falu gyerekeinek zongorázni is fog.

Érdi Tamás (fotó: Gordon Eszter)

Az ősz is hasonlóan mozgalmasan alakul, hiszen folytatódik a Chopin koncertek sorozata Zalaegerszegen, Pécsett, Békéscsabán, Budapesten a Klebelsberg Kulturális Központban, Balassagyarmaton, Nyíregyházán. Szeptember 21-én a Művészetek Palotájában két koncertet is rendeznek, ahol az esti hangversenyre már hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek, ezért egy délutáni koncertre is sor kerül. Az évad további részében pedig játszik még Bachot a Grazioso Kamarazenekarral a Belvárosi Templomban, Chopint a Budapesti Vonósokkal az Óbudai Társaskörben, továbbá hangversenyezik Svájcban, Lausanne-ban, és Romániában Bukarestben, Brassóban és Sepsiszentgyörgyön is.

http://www.erditamas.hu/

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG