November 30-án Csillagh Katalin zongoraművész az Óbudai Társaskörben ad jótékonysági koncertet a a Szent László Kórház Démétér Alapítványának javára.
A Kováts Péter vezette Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével Mendelssohn és Nielsen művei csendülnek fel, hogy a rákbeteg gyerekek gyorsabban gyógyulhassanak. Az alapítványt öt évvel ezelőtt hozták létre azzal a céllal, hogy a vérképzőrendszeri daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek, ezen belül a csontvelő-transzplantáción átesettek gyógyulását és azt követő rehabilitációját segítsék. Az alapítvány munkatársai együtt tanulnak, játszanak a gyerekekkel, hogy a kreativitás megélésével háttérbe szorítsák a betegségtudatot.
Csillagh Katalin zongoraművész 2005-ben fejezte be a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet. Tudását számos versenyeredmény első helyezésével jutalmazták: 2007-ben Londonban a Beethoven Piano Society of Europe szonátaversenyen és 1999-ben az EPTA (European Piano Teachers Association London) által kiírt nemzetközi zongoraversenyen. Koncertezett Bécsben, Londonban, Torontóban, Salzburgban, Nizzában és több európai fesztiválon. Idáig három lemeze jelent meg: az első 2000-ben Szonáták (SW Consult, 2000), egy évre rá a második a Shades of Bach (BMC, 2001) címmel, és 2008-ban Fréderic Chopin 24 Prelűdjét játszotta fel. A lemez érdekessége, hogy saját improvizációkat is tartalmaz.
Csillagh Katalin és a Mendelssohn Kamarazenekar jótékonysági koncertje a László Kórház Démétér Alapítvány javára
2011. november 30. 19:00 Óbudai Társaskör
Km.: Kováts Péter (hegedű), Csillagh Katalin (zongora)
Műv. vez.: Kováts Péter
Mendelssohn: h-moll vonósszimfónia; d-moll kettősverseny hegedűre, zongorára és vonószenekarra
Carl Nielsen: a-moll szvit vonószenekarra, op. 1
Jegyár: 2500 Ft


(fv)
Fidelio
Hozzászólás
Elküldöm






























