Erotika versben és zenében

A téma örök, az előadás érdekesnek ígérkezik!

Illusztrációnak egy olyan szerzőtől idézek, akinek Égi és földi szerelem  címen jelent meg magyarul 1967-ben egy versgyűjteménye, de a címmel ellentétesen járta meg útját, ahogy a főcímek is a következők: Szerelmes versek, Elégiák, Istenes versek. John Donne (1572-1631) a szerző /W. Shakespeare kortársa), akinek nyelvezete, verselése csodálatos, persze a magyar fordítások is kitűnőek. A Faludy-féle stílszerűen a Test és lélek című műfordításkötetéből való.

Az alábbi egyik példát (a XIX. elégiát) a Ghymes zenekar megzenésítette, meghallgatható, és beírom a vers egy másik fordítását is:

          TO HIS MISTRIS GOING TO BED 

Come, Madam, come, all rest my powers defy,
Until I labour, I in labour lie.
The foe oft-times, having the foe in sight,
Is tired with standing, though they never fight.
Off with that girdle, like heaven's zone glistering
But a far fairer world encompassing.
Unpin that spangled breast-plate, which you wear
That th'eyes of busy fools may be stopped there:
Unlace yourself, for that harmonious chime
Tells me from you that now 'tis your bed time.
Off with that happy busk, whom I envy
That still can be, and still can stand so nigh.
Your gown's going off such beauteous state reveals
As when from flowery meads th'hills shadow steals.
Off with your wiry coronet and show
The hairy diadem which on you doth grow.
Off with those shoes: and then safely tread
In this love's hallowed temple, this soft bed.
In such white robes heaven's angels used to be
Received by men; thou Angel bring'st with thee
A heaven like Mahomet's Paradise; and though
Ill spirits walk in white, we easily know
By this these Angels from an evil sprite:
They set out hairs, but these the flesh upright.

License my roving hands, and let them go
Behind before, above, between, below.
Oh my America, my new found land,
My kingdom, safeliest when with one man manned,
My mine of precious stones, my Empery,
How blessed am I in this discovering thee.
To enter in these bonds is to be free,
Then where my hand is set my seal shall be.

Full nakedness, all joys are due to thee.
As souls unbodied, bodies unclothed must be
To taste whole joys. Gems which you women use
Are as Atlanta's balls, cast in men's views,
That when a fool's eye lighteth on a gem
His earthly soul may covet theirs not them.
Like pictures, or like books' gay coverings made
For laymen, are all women thus arrayed;
Themselves are mystic books, which only we
Whom their imputed grace will dignify
Must see revealed. Then since I may know,
As liberally as to a midwife show
Thyself; cast all, yea this white linen hence.
Here is no penance, much less innocence.

To teach thee, I am naked first: why then
What need'st thou have more covering than a man. 

             ELÉGIA A VETKŐZÉSRŐL

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak? 

/Faludy György fordítása/ 

               VETKEZŐ KEDVESÉHEZ

Jöjj, asszonyom, pihenni ún erőm,
ha nem dolgozom, kín a pihenőm.
S aki ellenfelére rátalál,
kifárad majd, ha nem harcol, csak áll.
El öveddel, mint égöv, ragyogó,
de sokkal szebb világot átfogó,
e mellvérttel, melyen az ostobák
szeme a fénytől nem juthat tovább,
e fűzővel, mert szép harmóniád
jelzi, hogy már időszerű az ágy,
s a halcsont kelti irigységemet,
mert közeledben és nyugton lehet.
Ha szép testedről a ruha lehull,
virágos rétről árnyék elvonul.
Le ezt a sodronykoszorút, terem
hajból font diadém is fejeden.
Le a cipőkkel, lábadra a lágy,
szentelt szerelmi templom vár, az ágy.

Angyal-fehér ruhádat viseled,
oly angyal vagy, ki hozod Mohamed
Paradicsomát, s habár épp ilyen
fehér az ing a gonosz lelkeken,
rossz vagy jó szellem, onnan megtudom:
égnek a hajam áll-e vagy husom.
Kóbor kezemnek adj szabad utat,
hátul, elől, s ha fenn, ha lenn kutat.
Új Amerikám vagy te, mégpedig
úgy biztos, ha egy  férfi népesít.
Ó, aranybányám, ó, csodás telep!
Boldog vagyok, hogy felfedeztelek.
Szabaddá tesz majd az, ami leköt:
s kezem helyére pecsétet ütök.

Csak pőrén! Mint a lélek testtelen
örül, a test meg úgy, ha meztelen.
A nők testén az ékkő úgy vakít,
mint Atalanta labdákat hajít
a bolondok szemébe, hogy ezek
ne testet, hanem díszt keressenek.
A női dísz, akár a képkeret,
s kötés, milyet a laikus szeret.
Pedig a nők misztikus könyvek itt:
minket képzelt szentségük mentesít,
s megnyílik értelmük. Nos, asszonyom,
akár a bábának, oly szabadon
mutasd magad. E vásznat dobd le már,
ártatlanságért bűnbánat se jár.

Lásd, pőrén állok én is teeléd -
egy férfi takarónak nem elég?

/Vas István fordítása/ 

Nagyon szép a következő szerelmes verse is, amelyben szerepel kívánt életkora is. 

                    The Anniversarie 

      All Kings, and all their favourites,
      All glory of honor, beauties, wits,
The Sun it selfe, which makes times, as they passe,
Is elder by a yeare, now, then it was
When thou and I first one another saw:
All other things, to their destruction draw

      Only our love hath no decay;
This, no to morrow hath, nor yesterday,
Running it never runs from us away,

      But truly keepes his first, last, everlasting day.
      Two graves must hide thine and my coarse,
If one might, death were no divorce,
Alas, as well as other Princes, wee

(Who Prince enough in one another bee,)
Must leave at last in death, these eyes, and eares,
Oft fed with true oathes, and with sweet salt teares;
     But soules where nothing dwells but love
(All other thoughts being inmates) then shall prove
This, or a love increased there above,
When bodies to their graves, soules from their graves remove.

      And then wee shall be throughly blest,
      But wee no more, then all the rest;
Here upon earth, we’are Kings, and none but wee
Can be such Kings, nor of such subjects bee;
Who is so safe as wee? where none can doe
Treason to us, except one of us two.
      True and false feares let us refraine,
Let us love nobly, and live, and adde again
Yeares and yeares unto yeares, till we attaine
To write threescore: this is the second of our raigne.

David Vassall Cox (1916-1997) zenésítette meg (tenorhangra és zongorára 1959-ben). 

                AZ ÉVFORDULÓ

      Királyok s kurtizánjaik,
      rang, báj, ész minden fénye itt,
s a nap, mely a múló évszakokat
teremti, most egy évvel korosabb,
mint mikor megláttál s megláttalak:
minden a pusztulás felé halad,
      csak szerelmünk nem lesz halott;
nem ismer holnapot, sem tegnapot,
bárhogy rohan, számunkra közeli:
első, végső, örök ünnepnapját üli.

      Két sír lesz, mely minket bezár,
      egyben nem válás a halál.
Ó, jaj, mint más fejedelmek, magunk
(kik egymásban fejedelmek vagyunk)
vakok leszünk holtan és süketek,
bár eskü s édes-sós könny éltetett;
      de lelkünk, hol a vágy az úr,
(s más érzelmek csak bérlők), megtanul
így élni, vagy nő ott fent vágya még,
ha testünk sírba száll, s lelkünk sírból kilép.

      Ott boldogok leszünk megint,
      de csak úgy, mint a többi mind;
most királyok vagyunk, s nem látható
itt lenn több ily király s alattvaló.
Van-e nálunk sebezhetetlenebb,
ha árulónk csak egyikünk lehet?
      Távozzanak félelmeink,
szeressünk méltón, s nőjön éveink
száma, míg tollunk hatvanat jegyez:
uralmunknak csak a második éve ez.

/Kálnoky László fordítása/