A Magyar Telekom, a Művészetek Palotája stratégiai partnere ajánlásával

Európai turné keretében a Müpában a New York-i Filharmonikusok

Alan Gilbert zeneigazgató, a Yoko Nagae Ceschina által alapított ösztöndíj jelenlegi kitüntetettje vezényli a New York-i Filharmonikusokat az Európa / 2011 tavasz turnén, melynek részeként május 18-án – 2007 óta először, fennállása során ötödször – látogat el Budapestre a zenekar.

 

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Lisa Batiashvili szólójátékával hangzik el Bartók Hegedűversenye, majd felcsendül Beethoven III. szimfóniája, az Eroica.

A Közép-Európa zenei fővárosait megcélzó turnén Gilbert elsőként lép fel zeneigazgatóként Bázelben, Baden-Badenben és Münchenben, a Bécsben, Budapesten, a Berlinben, Drezdában és Lipcsében, valamint Prágában. A turné szólistái Thomas Hampson bariton és Lisa Batiashvili hegedűművész lesznek, a repertoárban pedig Mahler, Beethoven, Sibelius és Bartók művei szerepelnek.

Alan Gilbert (fotó: Chris Lee)

A Solti-díjas, a Genfi Zenei Versenyen első helyezést elért Alan Gilbert egyben a Stockholmi Filharmonikusok tiszteletbeli karmestere és a hamburgi NDR Szimfonikus Zenekar első vendégkarmestere is, többször vezényelte már Beethoven Eroicáját, míg a Bartók Hegedűversenyében közreműködő fiatal grúz szólista, Lisa Batiashvili előadásában a dallamok mindig természetesen, erőlködés nélküli könnyedséggel hagyják el a hegedű húrjait.

www.mupa.hu

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 4 11:03 2012.01.22

    Hol itt a probléma?

     

    A cikk 2011.május 9-én íródott.

  2. 3 12:04 2012.01.21
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nem a május 18 a lényeg hanem a 2011 ?! Határozatlan

  3. 2 13:08 2012.01.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Biztos hogy május 18án játszanak a Müpa-ban? Aznap a Müpa honlapja szerint, a Lipcseiek játszanak Riccardo Chailly vezénylésével.

  4. 1 18:39 2012.01.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Megvalósult az időutazás 2011. május 18. ???? Hol lehet jegyet rendelni? Kacsintás PGy.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.