Fenyő Lászlóval koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Október 29-én lesz hallható az Olasz Kultúrintézetben az a koncert, amelyen a nagymúltú kamarazenekar a fiatal csellóművésszel lép pódiumra.

Fenyő László

Az Ománból hazaérkezett Liszt Ferenc Kamarazenekar nagysikerű bérletsorozatának következő hangversenyén a Németországban élő Fenyő László gordonkaművész működik közre. A muzsikus szülők gyermekeként, 1975-ben született zenész 13 évesen, az országos zeneiskolai gordonkaverseny friss győzteseként került a Zeneakadémia előkészítő tagozatára, az érettségit követően sikerrel felvételizett a Zeneakadémiára. Egy év után a Lübecki Zeneművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol David Geringas növendékeként 1997-ben diplomázott. Egy éves zenekari gyakorlatát a Hamburgi Rádiózenekarnál (NDR) töltötte, majd sikerrel pályázta meg az 1956-os emigráns magyar muzsikusok által alapított zenekar, a Philharmonia Hungarica szólócsellista állását. 2001-ben Németország egyik legjobb együtteséhez, a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarához szerződött. 1991 és 2000 között kilenc versenyen indult, s szinte mindig dobogós helyezést ért el. 1998-ban győzelmet aratott a Magyar Rádió Országos Gordonkaversenyén. Legutóbb 2004 szeptemberében, a csellisták talán legrangosabb megmérettetésén, a frankfurti Casals-versenyen diadalmaskodott. 2009 szeptemberétől a Frankfurti Zene- és Előadóművészeti Főiskola (Hochschule für Musik und Darstellende Kunst) gordonka tanszakának docense.

 

Liszt Ferenc Kamarazenekar

2010. október 29. 19:30
Olasz Kultúrintézet

Km.: Fenyő László (gordonka)
Műv. vez.: Rolla János

Grieg: Holberg-szvit
Orbán György: Búcsú Rasumoffsky gróftól
Farkas Ferenc: Concerto all'Antica
Csajkovszkij: Pezzo capriccioso
Dvorák: E-dúr szerenád, op. 22 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 4 12:11 2010.10.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Már kezdtem azt hinni, hogy végh nélkül küldözgethetem a hibaüzeneteket, a hibaüzeneteket, a hibaüzeneteket, a hibaüzeneteket, de véghre jött a végh, és a hibákat kijavították.

    Szívesen, máskor is ...

    Jutalmul egy talán még nem ismert felvételt ajánlok meghallgatásra, amelyen az előadó és tanár Fenyő László /is/ szerepel. A link a tubuson lévő felvételeiből van,  amelyek közé egy kakukkfióka vagy mickey-egér is került a szereplők neveinek összeolvasása miatt :-)

    Köszönettel,

    mindegy

     

  2. 3 16:51 2010.10.24
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A cikk megjelenése után levelet küldtem a Fideliónak, amelyben felhívtam a figyelmüket  néhány nyelvtani, fogalmazási és fordítási hibára, de mivel nem reagáltak rá (fv, vd stb.) be is írtam hozzászólásként.

    Semmi reakció, így még egyszer elküldtem egy levelet, de arra sem.

    Nyilván nem ez a beszámoló lényege, de éppen ezért: nem szabadna megjelenjen ellenőrízetlen anyag, ami rontja az egyébként tartalmas és érdekes beszámoló hitelét!

    Kérem tehát a javítást, főleg az előadóművészet és a képzőművészet kellő megkülönböztetése miatt, és ígérem, máskor is először a szerkesztőségnek fogom megpróbálni a hibát jelezni !

  3. 2 15:40 2010.10.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kárpótlásul élcelődő hozzászólásomért: a Pezzo capriccioso Fenyő László közreműködésével :-)

  4. 1 15:28 2010.10.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Örülök, hogy Fenyő László időnként hazaérkezik, hogy pódiumra lépjen zenésztársaival a Frankfurti Zene- és Előadóművészeti Főiskola decens docense. Ilyenkor igyekszem meghallgatni, hogy megmérettessem zenei tudásomat... A képzőművészek azok inkább festők stb., bár Fenyő csellóhangjai néha a legfinomabb festői ecsetvonásokat juttathatja eszünkbe.

    Az egyébként érdekes  cikk hibáit azért érdemes volna kijavítani ennyi idő után!  :-(

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG