November 14.: a Zeneakadémia születésnapja

Kötődések címmel november 14-én Liszt Ferenc születésének, valamint a Zeneakadémia és a Baráti Kör alapításának évfordulójára koncertet rendeznek a Régi Zeneakadémián.

Liszt Ferenc

135 éve Liszt Ferenc, mint a budapesti Zeneakadémia tanára és alapító igazgatója, első zongoraóráját adta ezen a napon pesti lakásán. 13 éve, ugyancsak november 14-én jött létre a Zeneakadémia Baráti Köre.

Mára már ez a szervezet ismertté és elismertté vált a zene iránt érdeklődők és a szélesebb közönség számára is, hiszen számos, időközben világhírnévre szert tett ifjú muzsikus köszönhette pályája elindulását annak a segítségnek, amelyet a Baráti Körtől kapott. "Amit a Baráti Kör a hallgatóink érdekében végez, nélkülözhetetlen" - nyilatkozta egy interjúban dr. Batta András rektor.

Várdai István csellóművész így beszélt a támogatás fontosságáról a moszkvai Csajkovszkij verseny után: „A verseny alatt közel egy hónapot töltöttünk zongorista barátommal, kamarapartneremmel, Fülei Balázzsal Moszkvában. Mindketten kértünk és kaptunk pénzbeli segítséget a Baráti Körtől ehhez. Nekem mindenek előtt a repülőjegy kifizetése okozott gondot, mert a csellónak külön jegyet kell váltani, ami nagyon nagy kiadás egy diáknak. A Baráti Kör ezt kifizette helyettem, így az a pénz, amit a verseny előtti időszakban valóban sok munkával gyűjtöttem össze, elegendőnek bizonyult, nem szenvedtem hiányt semmiben. Nagyon hálás vagyok ezért a Baráti Körnek."

Az ünnepi hangversenyt idén is az alapítás napján tartják, a Régi Zeneakadémián. A jegybevételt és a további adományokat az ifjú tehetségek támogatására fordítják majd. A Baráti Kör minden érdeklődő, segíteni szándékozó zenebarátot szeretettel vár!

2010. november 14. 19:30 - Régi Zeneakadémia

"Kötődések"

Km.: Banda Ádám, Perényi Eszter (hegedű), Perényi Benjámin, Váradi László, Vásáry Tamás (zongora), Perényi Miklós (gordonka), Szabó Dániel (cimbalom)

Liszt: XI. magyar rapszódia
Táncdallamok Vajdaszentiványból, a Felső-Maros mentéről
Beethoven: Esz-dúr trió, op. 1
Bartók: Hegedűduók
Schumann: fisz-dúr románc
Saint-Saëns: Bevezetés és Rondo Capriccioso

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG