A különleges hangzású S.Z.I.M.N.I.A. alkotóműhely március 19. 18.00 órától hangversenyt szervez a budapesti Kossuth Klubban, amely az idei országjáró koncertsorozatuk első állomása.
|
|
Az esten Détári Anna fuvolaművész, Bach csellószvitjeinek fuvola átiratait szólaltatja meg két fiatal magyar alkotó - Nagy Ákos és Magala Ronnie - valamint André Jolivet és Heinz Holliger darabjai mellett. Az esten Magala Ronnie zeneszerző zongorán közreműködik.
Szimmetrikus Zenei és Írásos Műveket Népszerűsítő és Ismertető Alkotóműhely, azaz a S.Z.I.M.N.I.A. a kortárs zene és a kortársi gondolatok közvetítésére jött létre, tagjai mindannyian zenészek és zeneszerzők. Mint alapító levelükben írják: „A hazai kortárs (főleg a fiatal) zeneszerzők tábora napjainkban fellendülőben van - egyre több színes, izgalmas egyéniség és mű szólal meg. A modern (leginkább a II. világháború utáni) zene ismertsége ezzel együtt még mindig jóval kisebb annál, mint amit megérdemelne."
A alapítvány szervezésében már több rendezvény született, és izgalmas terveik vannak a közeli és távoli jövőre egyaránt. A Kossuth Klub-beli koncert fontos állomása ennek a sorozatnak, amely április 17. Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában, az Európai Kulturális Főváros keretén belül folytatódik, és további bemutatók gazdagítják: többek között a Fészek Művészklubban premier hangversenyt rendeznek saját és a magyar zenei élet kiválóságainak műveiből. Idén elindul országjáró workshopjuk, amelyben a kortárs zenei technikákról, illetve egy új zenei praxisról tartanak majd előadás sorozatokat neves alkotó és előadóművészek közreműködésével, amely végül Nyugat-Európa nagyvárosaiban kulminálódik egy- egy nagyszabású koncerttel.
A S.Z.I.M.N.I.A. tagjai: Baráth Bálint zongoraművész/zeneszerző, Détári Anna fuvolaművész, Jenei Zsigmond ütőhangszeres művész, Magala Ronnie zeneszerző, Nagy Ákos zeneszerző, Preiszner Miklós zenetanár, zeneszerző, dr. Seprődi János és Solti Árpád zeneszerző. Karnevál címmel zenei műsort készítenek a Civil Rádión, melyet a szegedi Rádió Mi és a Pécsi Periszkóp rádió is sugároz. Az adásokban főleg kortárs szerzők még nem játszott művei hallhatóak, de ritkán játszott régi zenei darabok mellett a klasszikus repertoár is megtalálja a helyét.
További információk:
(fv)
Fidelio
15
Hozzászólás
Ajánlom a cikket







A közönség mindent igényel, ha megfelelően van tálalva. Vagy rosszul gondolom? Picassot is szeretik.
Schumann iagazd lehet. A kérdés az, hogy van e erre igény? A közönség igényli e az oktatást? Részt akar e venni ebben a játékban? Sokan panszkodnak arról, hogy nem értik a zenét, a kortárs zenét pedig pláne nem. De vajon kell e nekik egy történeti áttekintés, hangszeres bemutatóü? Ahogy olvasom a mostani és a régebbi cikkeket, hírdetéseket a szimniától ezt akarják csinálni.
Vinil szerintem nem kell eladja a lelkét az, aki érvényesülni akar. Zombola, Gyönygyösi és Nagy Ákos például nem adta el a lelkét. És mindegyikük tehetséges. A közönség nem musicalre vágyik, hanem arra amit már ismer. Én ezt így látom.
Szerintem egy oktató és népszerűsítő műsor és workshop nagyon hatásos lehet. Kapásból Bernstein előadásai ugranak be, azt hiszem a Harvadon forgatták az USÁban.
Na, látom témánál vagyunk. Ugye nem estek egymásnak csak azért, mert más a véleményetek?
Igen Vinilnek igaza van. Nem csak ez a két alternatíva létezik. Ideje lenne végre tényleg észrevenni, hogy valami nagyon nem jó és változtatni rajta. De szerintem erre csak a fiatalabb generáció lesz majd képes, mert ameddig nem értik a zenét ahogy írjátok, addig a közönség nem megy el a koncertekre. Egyébként, mint karmester zseniális a Boulez. A SZIMNIA talán ebben is új lesz, hogy workshoppokat szervez. Mit gondoltok erről?