Zenei tehetségek koncertje

A Zeneakadémia tavaly meghirdetett tehetséggondozó programjának győztesei a május 24-én induló koncertsorozaton bizonyítják rátermettségüket.

 

Az új tehetséggondozó program és ösztöndíj a Zeneakadémia legtehetségesebb növendékeit segítni. Az elismesrés odaítélésekor fontos szempont volt a hangszeres tudás mellett a színpadi kisugárzás, a kommunkációs készség és az idegennyelvtudás is. A kiírás nyerteseit tavaly novemberben hozták nyilvánosságra, ennek értelmében a zsűri döntése értelmében Karosi Júlia (jazzének), Mohai Bálint (fagott), Namoradze Nicolas (klasszikus zongora), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa) és Tóth Zsuzsanna (klasszikus fuvola) lettek, akik nemzetközi megjelenésük előkészítéseként egyéni és csoportos képzést, valamint bemutatkozó anyaguk elkészítését kapják jutalmul. A tehetséggondozó program a "Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten" című átfogó fejlesztési program része.

A Zeneakadémia tehetséggondozó programjának győzteseinek koncertje

2011. május 24. 18:00 MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) Székháza

A belépés ingyenes!

Km.: Mohai Bálint (fagott), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa), Tóth Zsuzsanna (fuvola)
Vendégek: Dr. Batta András - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Furka Beáta - az egyetem Nemzetközi és Intézményfejlesztési Osztályának vezetője, Radóné Wirthmann Julianna - a Tehetséggondozó Program vezetője
Házigazda: Horvát János

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG