Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus

Lajtha László 1950-ben, zeneszerzői pályájának rendkívül nehéz időszakában komponálta Mise fríg hangnemben című művét, melynek a politikai helyzetre vonatkozó címéről – A szorongattatás napjaiban (In diebus tribulationis) – csak jóval később értesült az utókor. A nagyhatású, megrázó erejű remekművet egy Záborszky Kálmán irányításával készült nagyszerű lemezfelvételen ismerhette meg a közönség.

Záborszky Kálmán

Lajtha László: Mise fríg hangnemben - "In diebus tribulationis"

A Mise 1950-ben, igen rövid idő alatt készült. A mű alcíme - In diebus tribulationis - utal azokra a kínzó, szorongattató, gyötrelmes emberi és politikai körülményekre, melyek gyakorlatilag ellehetetlenítették Lajtha (1892-1963) művészi és privát életét. Állásait elvesztette, és állandó zaklatásnak, megfigyelésnek volt kitéve. A műben a kétségbeesés és jajkiáltás hangjai szólalnak meg, egy olyan műfajú darabban, mely ekkor Lajtha számára az abszolút értéket képviselte, amin nem kezd ki az idő, amit az emberek nem tudnak beszennyezni.

Francis Poulenc: Stabat Mater

Lajtha kompozíciójával egy időben, 1950-ben keletkezett Francis Poulenc (1899-1963) Stabat Matere. Poulenc eredetileg egy rekviemet tervezett 1949-ben elhunyt barátja, Christian Bérard emlékére, ám a híres zarándokhelyen, a Fekete Madonnáról is ismert rocamadouri kolostorban szerzett élmények hatására Poulenc elállt ettől a tervétől, és a középkori szekvencia, a Stabat Mater (Jacopone da Todi) megzenésítése felé fordult. A szoprán szólóra, vegyeskarra és zenekarra írt darab bemutatójára 1951-ben került sor a Strasbourgi Fesztiválon. A kompozíciót rövid időn belül számos európai országban is bemutatták, a tengerentúli fogadtatás sikerét jelzi, hogy a New York-i zenekritikusok az év legjobb kórusművének járó díjjal tüntették ki.

 

Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus

A kezdetben csak 16 fős zenekart 1954-ben alapította Záborszky József zenetanár, zeneszerző, karmester az akkori István Gimnázium növendékeiből. A kórus 1960-as megalapításával létrejövő komplex művészeti együttes napjainkig fontos szerepet tölt be a budapesti koncert- és kulturális életben. Magyarországon ritkán vagy egyáltalán nem játszott művek bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zeneszerzők műveinek megszólaltatására. Számos mű ősbemutatója fűződik a Zuglói Filharmónia nevéhez. Világhírű karmesterek, mint Ferencsik János, Kórodi András, Kobayashi Ken-Ichiro, Vásáry Tamás vagy Jurij Szimonov tartották fontosnak, hogy vendégművészként fellépjenek a zenekarral. A Zuglói Önkormányzat döntése értelmében - mely egyben az együttes művészi eredményeinek, valamint a kerület kulturális életét és sok ezer fiatal zenei nevelését meghatározó, a művészetoktatás terén is kimagasló értékeket hordozó tevékenységének elismerése - a zenekar 2006 januárja óta félhivatásos együttesként folytathatja munkáját a Zuglói Filharmónia részeként.

 

2010. március 29., 20:00 - Belvárosi Szent Mihály-templom

Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus

Budapesti Tavaszi Fesztivál

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG