A Szent Efrém Férfikar Raidingban

Liszt Ferenc előtt tiszteleg férfikari műveinek megszólaltatásával szombaton Budapesten, jövő vasárnap pedig az ausztriai Raidingban Bubnó Tamás együttese.

Szent Efrém Férfikar

Első és második Liszt CD-jük anyagából állítottak össze a szombat délelőtti egyórás matiné anyagát, majd Liszt születésnapját (október 22.) követő vasárnap délután a zeneszerző burgenlandi szülőfalujában, Doborjánban (ma Raiding) a helyi plébániatemplomban Kelemen József orgonistával mutatják be Liszt Ferenc és öröksége a magyar férfikari zenében című új műsorukat.

"Párhuzamba állítottuk Liszt és az őt követő magyar szerzők, Bartók, Kodály és Boksay János kárpátaljai görög katolikus pap-zeneszerző műveit, mint a Liszt-életmű három lehetséges zenei elágazását" - jegyezte meg Bubnó Tamás. A koncert az idei raidingi Liszt Fesztivál őszi sorozatának záró koncertje. 

Liszt munkásságában jelentős részt képviselnek a férfikarra írt kompozíciók, amelyek azonban eddig kevéssé foglalták el méltó helyüket a kórusok repertoárjában. A változatos letétekben, kíséret nélkül vagy zongora, orgona, néhány hangszer és zenekar kíséretével megkomponált több mint 60 férfikari darab közül igen soknak mindeddig semmiféle hangfelvétele nem jelent meg. 

A Szent Efrém Férfikar Bubnó Tamás karnagy vezetésével azt a célt tűzte ki maga elé, hogy fokozatosan műsorra tűzi, rögzíti és CD sorozatban adja ki Liszt valamennyi férfikarát és férfihangok együttesére írt művét - idáig két album jelent meg. 

Raidingban egyébként szerdán kezdődik a Liszt Fesztivál őszi periódusa, aznap és másnap Roma Rhapsody címmel hangzik el összeállítás, vezényel és cimbalmon játszik Sárközi Ernő. Pénteken a raidingi új koncertterem művészeti tanácsadói, a magyar családi szálakkal bíró testvérpár, Eduard és Johannes Kutrowatz zongorázik. 

Isteni színjáték címmel rendezik a szombati hangversenyt, amelyen Liszt Dante szimfóniáját a Wiener Akademie Zenekar szólaltatja meg Martin Haselböck vezényletével. Vasárnap délután dzsesszvariációk szólalnak meg Liszt Mefisztó-keringőjére osztrák és svájci dzsesszmuzsikusok előadásában.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG