LAST MINUTE

Bizánctól Budáig segítenek az árvízkárosultakon

Jótékonysági koncertet szervez a Szent Efrém Férfikar Miskolcon a felsőzsolcai árvízkárosultak javára.

Szent Efrém férfikar

A Szent Efrém Férfikar 2010. június 12-én délután három órakor az aggteleki Baradla-cseppkőbarlangban mutatja be „Bizánctól Budáig" című új műsorát a Miskolci Operafesztivál rendezvényeként. A korábbi tervek szerint este húsz órakor a felsőzsolcai görögkatolikus templomban is elhangzott volna e műsor - ám a községet sújtó, katasztrofális károkat okozó árvíz miatt ez meghiúsult.

A férfikar ezért felajánlotta, hogy a község és görögkatolikus közössége javára jótékonysági koncertként elénekli a „Bizánctól Budáig" című műsorát Miskolcon, a Búza téri görögkatolikus templomban, 2010. június 12-én, szombaton, este fél héttől. A felajánlást Bátor Tamás fesztiváligazgató örömmel elfogadta, és a fesztivál programjába illesztette. Támogatásáról biztosította a fellépőket és a rendező szerveket a Hajdúdorogi Egyházmegye megyéspüspöke és a Miskolci Apostoli Exarchátus apostoli kormányzója, Kocsis Fülöp is.

 

"Bizánctól Budáig" - Szent Efrém Férfikar

15:00 - Cseppkőbarlang (Baradla-barlang) (Aggtelek) Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

"Bizánctól Budáig" - Szent Efrém Férfikar

20:00 - Görög katolikus templom (Miskolc) Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG